Repülőtér München lemenő nap repülőgép

München

Fotó: Shutterstock

Tárt karokkal várják a külföldi munkavállalókat a német repterek

Németországnak a lehető leggyorsabban külföldi vendégmunkásokra van szüksége a munkaerőhiánnyal küzdő, vagy inkább küszködő reptereken. A jelentkezők számára a standard bérezés mellett szállást is biztosítanak.


A határozott időre keresett alkalmazottaknak ugyanazokon a megbízhatósági és biztonsági teszteken kell átesniük, mint a többi dolgozónak, például a poggyászkezelőknek, ez körülbelül két hetet vesz igénybe – közölte a berlini belügyminisztérium szóvivője egy kormányzati sajtótájékoztatón.

Nem megoldás, de valami

Az Európában utazók idén nyáron különösen hosszú sorokkal találják szembe magukat a reptereken, és ha időközben nem törlik a járatukat, szerencséjük van. A pandémia utáni első szabad nyáron az utazási kedv fékezhetetlen, a reptereken és a légiközlekedésben azonban munkaerőhiány akadályozza a gördülékeny kiszolgálást, ami sokszor kaotikus állapotokhoz vezet.

A német reptereket képviselő ADV szerint

ötből egy állás betöltetlen

a biztonság, a check in és a légijármű-kezelés területén.

A következő napokban várható, hogy az egyes repterek bejelentik pontos munkaerő-szükségletüket. A földi kiszolgálószemélyzetet tömörítő ABL vezetője ugyanakkor arra számít, hogy

ezer-kétezer ember kaphat három hónapos lehetőséget a munkára,

várhatóan augusztusi kezdéssel.

Egy hathónapos időkeret, mondjuk az év végéig, jó lett volna

– mondta Thomas Richter a Reutersnek. Hozzátette, hogy a döntés nem oldja meg a problémát, de természetesen segítséget jelent.

London nem engedte

Arra a felvetésre, hogy a gyors tempójú munkaerőfelvétel nem mond-e ellent a reptéri biztonság szigorú követelményeinek, a német belügyminiszter, Nancy Faeser leszögezte, hogy a biztonságból nem engednek.

A tervek szerint az újonnan behozott munkások olyan pozíciókba kerülnek majd, mint például a poggyászkezelés, és nem a biztonsági szempontból legkritikusabb álláshelyekre.

A brit légiközlekedési iparág is kérte a kormánytól, hogy engedélyezze külföldiek alkalmazását, de ott a javaslatot lesöpörték az asztalról. A Wizz Air vezetője pedig azt kérte: az alkalmazottak vegyenek erőt a fáradtságukon, hogy a cég ne kényszerüljön járattörlésekre.

Itt írtunk arról, hogy májusban a légitársaságok milyen csábításokkal, például bónuszokkal próbáltak munkaerőt toborozni. Itt pedig arról lehet olvasni, hogy a britek arra kérték az utasokat: minél kevesebb holmit vigyenek magukkal, mert akkor nem lesz fájdalmasan hosszú a beszállás.

Ne hagyd ki!