Jól kereső angliai kamionsofőr mosolyog a volánnál

A szigetországban tapasztalható ellátási gondok egyik oka a sofőrhiány, ágazati becslések szerint 100 ezres a hiány szakképzett munkavállalókból. Nem csoda, hogy a kereslet felhajtott a béreket.


Az első fecske

A Waitrose brit szupermarketlánc a legkeményebb beosztásban dolgozó kamionsofőröknek már évi bruttó 53,7 ezer fontot fizet. Ez jelenlegi árfolyamon átszámolva évi majdnem 23 millió, azaz havi majdnem kétmillió forint. Ugyanennél a cégnél a pénzügyi elemzők évi bruttó 46,7 ezer fontot visznek haza (havi 1,65 millió forintot).

Ez a fizetési szint már magasabb, mint ami a sokkal megbecsültebb diplomás állásokban elérhető

- írja a G7.

A havi kétmilliós sofőrbérhez kemény feltételek tartoznak: heti 47,5 órát kell vezetni, főként éjszaka, heti öt napon, változó műszakbeosztással. Ugyanakkor a Waitrose-nak heti 43 órában dolgozó sofőrök sem keresnek rosszul, az ő fizetésük már évi 40-47 ezer font között mozog. Emellett 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak a Waitrose üzletekben, kötnek rájuk életbiztosítást, az éves szabadságkeretük pedig 22 napról indulva öt év alatt 25 napra emelkedik. Az újonnan belépők egyszeri 1000 fontot, azaz 425 ezer forintot is kapnak.

Sofőrbérek Európában

Egy német felmérés szerint ma a svájci Bázelben adják a legnagyobb fizetéseket, az évi bruttó 63,1 ezer euró körülbelül megfelel a fent említett angol havi maximumnak. A lista első öt helyén csak svájci városok vannak (Bázel után sorrendben Lausanne, Genf, Zürich és Bern következik, legutóbbi 53,9 ezer eurós értékkel), majd Amszterdam a hatodik.

A skandináv fővárosokban évi bruttó 40-43 ezer euró (14,4 – 15,5 millió forint) a jellemző sofőrbér, utána pedig a német városok jönnek, ahol elég nagy a szórás. Londonban „csak" évi 30 ezer euró az átlag, vagyis innen tényleg van tere a fejlődésnek, az első kelet-európai város azonban csak a 41. ezen a listán: Pozsonyban 17,8 ezer euróra (6,4 millió forintra) teszik az éves átlagfizetést.

Budapest ebben a felmérésben a sor végén kullog, Pozsony után Prága (6,3 millió forint), Varsó (4,9 millió forint), de még Riga (4,3 millió forint) is megelőzi a magyar fővárost.

A Budapesten elérhető átlagos sofőrbért évi 3,9 millió forintra teszi a felmérés, ez majdnem hatszor kevesebb, mint a svájci vagy most már az angol csúcs, de még a pozsonyinak is csak a 60 százaléka.


The Conversation

Ne hagyd ki!