Különböző színű Brewdog sörök
Fotó: Shutterstock

Az olcsó sör mellé részvényeket is kapnak a dolgozók a főnöktől

A Brewdog vezére azt tervezi, hogy részvényei ötödét a cég dolgozóinak ajándékozza. James Watt az Aberdeenshire-központú sörgyártónak negyedrészben tulajdonosa. Úgy gondolja, a lépéssel segítheti a munkaerő toborzását, megtartását és a csapatépítést.


A sörfőzde és az általa üzemeltetett kocsmák dolgozói korábban kifogásolták Watt viselkedését, és sokallták a nyomást, amely a cég gyors növekedése miatt rájuk nehezedett.

Dolgozóbarát tervek 

James Watt részben válaszul korábban már bejelentett egy tervet arra, hogy

a kocsmákból befolyt profit fele az órabérben ott dolgozók között oszlana meg.

A Brewdognak világszerte 111 beülős helye van.

A tavalyi év számai alapján ez évi 3000 és 5000 font (1,3 millió és 2,2 millió forint) közötti plusz bevételt jelentene az alkalmazottak számára.

Watt szerint az új terv, amelyet a Brewdog alapításának tizenötödik évfordulóján jelentett be,

minden egyes dolgozónak 120 ezer font körüli vagyont juttatna.

A részvények ugyanakkor egyelőre még nem értékesíthetők.

Azt szeretnénk elérni, hogy a csapatunk tagjai tulajdonosként viselkedjenek

- mondta.

A gyors terjeszkedés ára

Wattnak jelenleg 24,2 százalékos tulajdonrésze van a Brewdogban. Ebből 5 százalékot helyezne át egy munkavállalói juttatási alapba, ami után a cégben 19,2 százaléka maradna. Az alapból a fix fizetésen lévők részesülnének egyenlő mértékben.

A Brewdog a volt munkavállalókat is megjutalmazná, azokat is, akik különösen élesen kritizálták Watt viselkedését. Ők kedvezményesen juthatnának hozzá a sörökhöz, és kedvezményesen fogyaszthatnának a kocsmákban is.

Tavaly nyáron azzal vádolták a cég vezetését a munkások, hogy

megfélemlítik őket, és mérgező légkörben kell dolgozniuk.

Hatvan aláírással nyílt levelet tettek közzé, amelyben azt írták, hogy a vállalatnak semmi sem drága a terjeszkedés érdekében, és az alapítókat, James Wattot és Martin Dickie-t kellemetlen kultusz övezi.

A Brewdog egy apró fraserburghi főzdéből nőtte ki magát nemzetközi márkává. A hagyományos sörökkel szemben kívántak alternatívát nyújtani. Sörfőzdéket nyitottak Ellonban, Ohióban, Brisbane-ben és Berlinben.

Ne hagyd ki!