Japán cseresznyefák egy  csatorna  partján
Fotó: Unsplash

Japán átvette a vezetést a britektől, de ennek most senki sem örül

Az ECA International adatszolgáltató cég minden évben megvizsgálja, hogy milyen költségekre kell számítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek külföldre akarják áthelyezni a munkavállalóikat. Idén trónfosztásra került sor, ugyanis Japán bizonyult a legdrágább úti célnak.



Japán az ász

Ahogyan oly sok mindenbe, úgy a munkaerő-áthelyezési folyamatokba is belerondított a koronavírus-járvány. Míg a legtöbb ország drágább lett, olyanok is akadtak, ahová jobban megéri napjainkban kiküldeni a dolgozókat, mint a pandémia előtt. 2019-ben az Egyesült Királyságba érte meg legkevésbé kitelepíteni a munkavállalókat, tavaly viszont már Japán vitte a prímet. A felmérésben megvizsgálták az országokban elvárt fizetéseket, a juttatásokat és az adókat is. A juttatások tartalmazzák az elszállásolást, az utazási költségeket és a gyermekek iskoláztatását is, ezeket a költségeket jellemzően az anyacégek állják Az adatok alapján átlagosan 405 685 dollárba, átszámítva közel 122 millió forintba kerül áthelyezni egy munkavállalót Japánba.

Az öt legdrágább ország:

  1. Japán, 405 685 dollár,
  2. Egyesült Királyság, 404 405 dollár,
  3. India, 318 596 dollár,
  4. Kína, 285 804 dollár,
  5. Hong Kong, 279 400 dollár

Ezeket az országokat követi sorban Franciaország, az USA, Svájc, Argentína és Tajvan.

Megéri válogatni

Japánban az infláció és a járvány hatására növekedtek a lakhatási és az ellátási költségek is, amelyek egyenes úton vezettek az áthelyezési csomagok drágulásához. A MyExpatriate Market Pay nevet viselő kutatásból az is kiderült, hogy a csomagok átalgára valamelyest csökkent, ugyanis a pandémia és az utazási korlátozások hatására kisebb igény mutatkozott az albérletekre és az egyéb jutatásokra, így ezek árai mérséklődtek. Ezzel párhuzamosan a kihelyezett munkavállalók bére is kevesebb volt 2020-ban, mint 2019-ben.

A vállalatok és az alkalmazottak viszont Hongkonggal jól jártak, ugyanis a fizetések emelkedtek, viszont a teljes áthelyezési csomag ára csökkent a kedvezőbb költségeknek köszönhetően (például olcsóbb albérletek).

Tajvan, Kanada és Marokkó rosszabbul teljesített, a friss listában mindhárom ország belépett a top húszasok csoportjába. A tajvani áttelepítőcsomag például 10 733 dollárral drágult 2019-hez képest, ott ugyanis rendkívül megugrottak az albérletárak. Az ECA 140 országot vizsgált a felmérésében.

Ne hagyd ki!