Kocsmaasztal borosüveg ittas fiatal
Fotó: Shutterstock

Nem piálnak eleget a fiatalok, van, ahol ez is baj

A japán fiatal felnőttek meglehetősen józan életvitelűek, olyannyira, hogy az ázsiai országban kampányt hirdettek az "elcsábításukra".


A fiatalabb generáció már kevesebb alkoholt fogyaszt, mint a szüleik, ez pedig csökkenti az alkoholból származó adóbevételeket.

Ötleteket várnak

A japán adóhatóság nemzeti versenyt hirdetett, amelyben ötleteket várnak arra, hogyan lehetne megfordítani a trendet.

A „Sake Viva!” elnevezésű kampányban arra ötölnének ki megoldást, hogy az alkoholfogyasztást vonzóbbá tegyék, egyben fellendítsék az erre épülő üzletágakat.

A versenyre 20 és 39 év közöttiek ötleteit várják azzal kapcsolatban: ők hogyan fokoznák az érdeklődést kortársaik körében aziránt, hogy alkoholos befolyásoltság alá kerüljenek. Az mindegy is, hogy mit isznak: japán szakét, sócsút, vagy külföldi whiskey-t, sört és bort.

Az adóhatóság arra gyanakszik, hogy az új, józanságot preferáló szokások részben a Covid ideje alatt alakulhattak ki.

Sokan kiöregedtek az ivásból

A japán sajtó szerint a kampányra vegyes reakciók érkeztek. Természetesen voltak, akik kritizálták, hogy egészségtelen szokást kívánnak reklámozni. Mások viszont a közösségi médiában el is kezdtek ötleteket megosztani, például, hogy híres színésznők legyenek virtuális hoszteszek digitális klubokban.

2020-ban az alkoholeladásokból csupán a teljes japán adóbevétel 1,7 százaléka származott, míg 1980-ban ez az arány még 5 százalék volt.

A japán egy kirívóan elöregedő társadalom: a Világbank becslése szerint a népesség majdnem harmada (29 százalék) 65 éves vagy afölötti. A világon ez a legmagasabb arány. Feltehetően a nyugdíjasok sem vedelnek már literszámra.

Eközben a magyarok 18 százalékkal több égetett szeszt vásároltak tavaly, mint egy évvel korábban, csupán a hazai kiskereskedelemben.

Ne hagyd ki!