Díjkorrekciót eszközöl a DIGI, a Telekom, a Vodafone és a Yettel is
Fotó: Shutterstock

Így emelnek árat a hazai nagy távközlési szolgáltatók

Nyilvánosságra hozták a nagy hazai távközlési szolgáltatók, a DIGI, a Telekom, a Vodafone és a Yettel díjemelésének részleteit. Összegeztük a változásokat.


Publikusak a DIGI tarifaemelésének a részletei is

A nagy hazai távközlési szolgáltatók közül utolsóként a DIGIközölte az áremelésének részleteit. Kiderült, a díjait a Yettelnél és a Telekomnál látott mértékben emeli. A honlapjukon fellelhető, a szerződési feltételek változását leíró új dokumentum alapján május elsejétől növekednek a tarifái.

A DIGI díjemelésének a mértéke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) év elején közzétett 2022-es fogyasztói árindex-változását fogja követni, azaz a tarifák havi díja 14,5 százalékkal nő.

A díjemelés a forgalmi díjakat nem érinti, valamint a felhasználható kedvezmények (például a hűségkedvezmény és az e-Pack kedvezmény) értéke is nő az inflációval azonos mértékben.

Korábban kiderültek a másik három szolgáltató díjváltozásainak részletei

A nagy hazai szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország emelt díjakat január 1-jén. Azonban „csak” 9,39 százalékos díjkorrekciót eszközölt, hiszen a tavalyi infláció helyett a 2021. szeptember és a 2022. augusztus között eltelt időszak alapján átlagolt fogyasztói árindex-változást vette alapul. Az emelésük az otthoni és a mobil szolgáltatások előfizetési díjait egyaránt érinti. Viszont a másik két szolgáltató – hasonlóan a DIGI-hez – a tarifaemelését a tavalyi, hazai, általános infláció mértékéhet kötötte, azaz a 14,5 százalékhoz.

A Telekom március 1-től emelte az otthoni internet-, tv- és telefonszolgáltatások, valamint a mobil hang és netszolgáltatások havi díjait. A forgalmi díjakat, azaz perc- és SMS-díjakat, kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti (például az eseti netbővítők vagy a set-top boxok díjait). A módosított havi díjakkal az első számlákat áprilisban, az eddig megszokott számlázási időszakban készítik el, tehát ebben a hónapban kell fizetni először az emelt összeget – jegyzi meg a 24.hu.

Ahogyan fentebb említettük, a Telekommal és a DIGI-vel megegyező mértékben, 14,5 százalékkal növelte csomagjai tarifáit a Yettel március 14-én. Az emelés a számlás hangalapú és hordozható internet csomagok havi díjaira vonatkozik. Az ezt a napot követő első számlában látható a díjkorrekció időarányos része. Az április 14-e utáni számlákban már a teljes havidíj a korrigált díjjal fog szerepelni.

A forgalmi díjakat, azaz a perc- és SMS-díjakat, valamint a kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti. Az áremelés nem vonatkozik az idén március 2-án bevezetett, az új lakossági hang és mobilinternet tarifa-portfóliókra, amennyiben valaki időközben az új tarifák egyikére váltott. Emellett az otthoni internet (OtthonNet) csomagok díjai is változatlanok maradnak.

Ne hagyd ki!