A drágulás a számlás hangalapú és hordozható internet csomagokat is érinti
Fotó: Shutterstock

Jelentős díjemelés a Yettelnél

Tarifacsomagok havidíját emeli a Yettel. A díjkorrekció inflációkövető, így 14,5 százalékos emelésre lehet számítaniuk az érintetteknek. A változás nem érinti a forgalmi díjakat, azaz a perc- és SMS-díjakat, a kiegészítő szolgáltatásokat, valamint az otthoni internet (OtthonNet) csomagokat.


A Yettel díjemelésének részletei

Díjemelést foganatosít a Yettel több tarifacsomagjánál. Az emelés a számlás hangalapú és hordozható internet csomagok havi díjaira vonatkozik. A forgalmi díjakat, azaz a perc- és SMS-díjakat, valamint a kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti. A cég tájékoztatása szerint az áremelés nem vonatkozik az idén március 2-án bevezetett, az új lakossági hang és mobilinternet tarifa-portfóliókra, amennyiben valaki időközben az új tarifák egyikére váltott. Emellett az otthoni internet (OtthonNet) csomagok díjai is változatlanok maradnak.

Hozzáteszik, amennyiben a tarifacsomagban biztosított adatkeret nem teljes egészében használható fel az 1. roaming díjzónában, úgy - a havidíj növekedésére tekintettel - ezen roaming során felhasználható adatkeret is növekszik.

A díjkorrekció mértékét a KSH 2022-re vonatkozó éves inflációs rátája határozza meg, tehát a nagysága 14,5 százalék. Az emelés március 14-én várható, az ezt követő számlázási időszakra az új díjak vonatkoznak. Az ezt a napot követő első számlában már látható lesz a díjkorrekció időarányos része. Az április 14-e utánni számlákban a teljes havidíj a korrigált díjjal fog szerepelni.

Miért emel árakat a cég?

A Yettel megjegyzi, eddig nem vezettek be olyan rendszeres díjváltozást, ami az inflációval megegyező mértékben minden évben módosította volna a díjakat. Azonban a vállalat működési költségei folyamatosan emelkedtek. Ezért - a szolgáltatási díjak értékarányos megőrzése érdekében - 2022. március 10-én módosították az Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF), valamint 2022. november 27-én az Üzleti Általános Szerződési Feltételeit (ÜÁSZF). Az ÁSZF változással együtt - az összhang érdekében - módosult a Kisvállalati Előfizetők egyedi Üzleti Előfizetői Szerződése, valamint a vállalati Előfizetők egyedi Üzleti Előfizetői szerződése, illetve Keretszerződése, továbbá az ÁSZF-ben nem szereplő szolgáltatásokra, tarifákra vonatkozó egyedi előfizetések is.

A díjemelés biztosít felmondási jogot?

A felmondási joggal kapcsolatosan a Yettel megjegyzi, az inflációkövető díjkorrekció egy automatizmus, melynek szabályait lakossági ügyfeleknél az ÁSZF-ben (2022. március 10-én), üzleti ügyfeleknél az ÜÁSZF-ben (2022. november 27-én) rögzítették tavaly. A szolgáltatói egyoldalú módosításról az ügyfeleiket a jogszabály szerint tájékoztatták. Ez a módosítás felmondási jogot biztosított az ügyfeleiknek, melyre az értesítés kézhezvételét követő 45 napon belül volt lehetőségük.

A jelenlegi díjkorrekció végrehajtása már nem minősül egyoldalú módosításnak, így idő előtti megszüntetési díjtól mentes azonnali felmondásra nincs lehetőség.

Az inflációkövető díjmódosítás lehetőségével az NMHH is foglalkozott, ennek hatósági megítéléséről egy tájékoztatót is kiadtak, amely általános tudnivalókkal szolgál.


Ne hagyd ki!