Nem megy zökkenőmentesen az informatikai átállás
Lezárult a Vodafone-nál a több napos informatikai átállása, ezért ismét elérhetőek a társaság főbb ügyintézési és értékesítési szolgáltatásai az új ügyfélkiszolgáló-rendszerben. A felhasználók azonban fennakadásokról panaszkodnak.


Átállt a Vodafone

Mi is írtunk róla, hogy július 11-től 16-ig informatikai átállást ütemezett be a Vodafone. Ekkor nem működtek a szolgáltató ügyfélszolgálati rendszerei. Ez a fejlesztés volt a Vodafone-UPC integráció utolsó lépése a vállalat szerint.

A Vodafone korábban felhívta rá a figyelmet, hogy az informatikai átállás után az ügyfelek új számlafizető azonosítót kapnak, amelyről e-mailben és SMS-ben is értesíteni fogják őket. Az előfizetőkhöz a megszokottnál később érkezhetnek meg a számláik, de ebből hátrány nem érheti őket, a befizetési határidőket meghosszabbítják.

Ezzel léptek a második fázisába annak az informatikai rendszerátállásnak, mely után a cég a vezetékes és a mobilos ügyfeleit egy platformon tudja kezelni, valamint a felhasználóik is azonos felületen intézhetik a dolgaikat.

Több ügyfél is problémát jelzett

Az átállás megtörtént, azonban a mai napon a cég több ügyfele is jelezte, hogy nem sikerült bejelentkeznie a fiókjába, valamint hibaüzenetet kaptak a próbálkozásaikkor. Emellett panaszkodtak a szolgáltató Facebook-oldalán is, hogy túlterhelt az ügyfélszolgálatuk. Azt később a Vodafone is jelezte, hogy hosszú várakozási időre számíthatnak a telefonálók – írja a hwsw.hu.

A portál kérdésére megerősítette a vállalat, hogy előfordulhat az, hogy a My Vodafone alkalmazáson keresztül nem minden ügyfél tud bejelentkezni a szolgáltatásba, a javításon azonban dolgoznak a cég szakemberei, ezért a felhasználóik megértését és türelmét kérik.

Nem megy ez olyan egyszerűen

Már tavaly is akadtak hasonló, informatikai problémák a Vodafone-nál, valamint idén sem ez az első ilyen eset. Az átállási időszak kezdete előtt több felhasználói visszajelzés érkezett az online ügyfélszolgálatukhoz, hogy téves információk jelentek meg a feltöltőkártyás egyenlegeikről – jegyzi meg az informatikai hírportál.

Emellett tavaly augusztusban is gondokról írtak a szolgáltató mobilos ügyfelei a különböző internetes fórumokon, egyebek mellett Facebookon. Gond volt néhány esetben például a számhordozással vagy a szolgáltatásváltással, de akadt olyan panaszos is, aki a korábbi számláihoz nem fért hozzá.

A kellemetlenségekért a Vodafone gyakran grátisz adatkerettel kompenzálta az ügyfeleit.

The Conversation

Ne hagyd ki!