A mikrohullámú sütőben, egyes - például műanyag - edényekben történt melegítés során több milliárd mikroszkopikus részecske kerülhet az ételekbe. A mikro- és nanoműanyagok pedig súlyos betegségek kialakulásához járulhatnak hozzá.
Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének alelnöke előadásaiban többször felhívta a figyelmet a mikroműanyagok egészségkárosító hatásaira:
- Felelős a férfiak nemzőképességének csökkenéséért,
- az agyba kerülve Parkinson-kórt okozhat
- és már az emberi méhlepényben is megtalálható a mikroműanyag, tehát az újszülöttek ezzel jönnek a világra - írja az Index.
A szakértő elmondta, hogy a mikroműanyag szabad szemmel nem látható, és nem bomlik le, csupán 5 milliméternél kisebb darabokká esik szét fizikai és kémiai behatások révén. Az egy mikrométernél (μm) kisebb részecskéket pedig nanoműanyagoknak nevezzük.
Mikrózás műanyag ételtartályokkal
Az egyesült államokbeli Nebraska-Lincoln Egyetem kutatócsoportja az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) által korábban biztonságosnak minősített, polipropilénből és polietilénből készült bébiételtartályokkal végzett kísérleteket.
A kiválasztott tartályokat egy 1000 wattos mikrohullámú sütőbe helyezték, majd 3 percen át melegítettek bennük különböző folyadékokat, amelyeket később laboratóriumban elemeztek. Az eredmény megdöbbentő volt, ugyanis kiderült, hogy egy négyzetcentiméternyi műanyagból 4,22 millió mikroműanyag és 2,11 milliárd nanoműanyag részecske szabadult fel, és került az élelmiszerbe a melegítés során.
Az erekben is találtak mikroműanyagot
Korábban arról írtunk, hogy olasz kutatók a vizsgált emberek 60 százalékánál az erekben is kimutatták a mikroműanyagot. Ez azért aggasztó, mert a véráramon áthaladó részecskék számos ponton okozhatnak problémát a szervezet működésében.
Egy másik kutatásban a Massachusetts-i Tufts Egyetem biomérnökei a mikroműanyag-terhelés emberi bélrendszerre gyakorolt hatásait vizsgálták. A vizsgálataikkor a nano mérettartományba sorolt műanyagok magasabb koncentrációja a gyulladásos folyamatokban kulcsszerepet betöltő citokinek felszabadítását serkentette. Ezek a fehérjék szerepet játszhatnak egyes bélbetegségek (például a Inflammatory Bowel Disease, azaz az IBD) kialakulásában is.