Kevesebb a cseh és a szlovák vendég is Horvátországban
Fotó: Shutterstock

Kevesebb a magyar vendég, ráfizethetnek a horvát vendéglátósok

Nagyon jól indult a horvátországi turisztikai előszezon, így bizakodók voltak a horvát vendéglátósok a folytatással kapcsolatban. Azonban a főszezonban a magyar mellett kevesebb a cseh és a szlovák vendég is, így ráfázhatnak az egyébként vérszemet kapó adriai szállásadók.


Kevesebb a cseh, a magyar és a szlovák turista Horvátországban

Mi is beszámoltunk róla, hogy rekordszámú turista látogatott Horvátországba az előszezonban. A horvát turistaszezon hagyományosan húsvétkor kezdődik, azonban idén jóval korábban kezdtek nagyobb számban érkezni a vendégek. Az első negyedévben 952 ezer turista összesen 2,6 millió vendégéjszakát töltött az országban. Az utóbbi érték az eddigi rekordév, 2019 adatát is meghaladja 3 százalékkal. Azonban a rendkívül erős kezdést visszaesés követte.

Kevesebb hagyományos turista érkezik Magyarországról, Csehországból, Szlovákiából. A helyzet nem drámai, de olyan tendenciát mutat, ami nem jó. (…) Tanúi vagyunk annak, hogy Németországban és más országokban is recesszió van, ami azt jelenti, hogy a vendégek vásárlóereje is csökken

- idézi Boris Žgombát, a Horvát Utazási Irodák Szövetségének elnökét a Napi.

Távolabbról több vendég érkezhet

Žgomba azt sem tartja kizártnak, hogy a horvát vendéglátósok kapzsisága is közrejátszik a hagyományos vendégek elmaradásában.

Összességében az árak emelkedtek. A magánszemélyek kihasználták a helyzetet, és a tavalyi évhez képest még nagyobb extraprofitra vágytak. Úgy gondolom viszont, hogy aki ezt meglépte, az hibázott. Nem véletlen, hogy a vendéglátósok, és főleg az apartmankiadók most last minute akciókat csinálnak, hogy visszacsalogassák a vendégeket

- mondta az elnök.

Hozzátette, az elmaradó cseh, magyar és szlovák turistákat leginkább repülővel érkező, jellemzően igen jól költő amerikaiak, britek és skandinávok pótolhatják, de emelkedőben van az ázsiaiak vendégek száma is.

A portál megjegyzi, a bejelentése kissé meglepő annak a fényében, hogy néhány napja a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi képviseletének főmunkatársa arról beszélt, a 2019-es rekordévet is meghaladja idén a Horvátországba látogató magyar turisták száma. Az adataik szerint július 23-ig 320 ezer magyar utazott a déli szomszédunkhoz üdülni.

Nem mindenki szerint jó a sok turista Horvátországban

A horvát GDP mintegy negyede származik a turizmusból. Átlagosan mintegy 20 millió turista látogatja meg délnyugati szomszédunkat évente, pedig az ország lakosságszáma a 4 millió főt sem éri el. Úgy tűnik, nem is nagyon bírnának el több vendéget.

Ezt bizonyítja, hogy a 14 ezer fős Makarska lakossága szerint szinte élhetetlenné válik a település nyaranta, amikor háromszorosára nő a lakosságszámuk a vendégek miatt. Ezért lakossági kezdeményezésre az önkormányzat új rendeletet fogadott el. Az intézkedés 2024-től megtiltja, hogy a társas- és panelházakban a tulajdonosok apartmanokat vagy szobákat adjanak ki.

A lakók szerint a vendégek sokszor nem tartják tiszteletben a lakóközösségek szabályait, hangosak és rendetlenek. A helyzetet pedig súlyosbodott, miután egyre gyakoribbá vált, hogy egyes városiak a nyári hónapokra a saját lakásukat is kiadják a turistáknak, ők pedig addig elköltöznek a tengertől távolabb eső falvakba.

Az előbbire nem lesz lehetőségük a következő szezontól az új törvény miatt. Igaz, rendelet alapján továbbra is engedélyezett lesz a szállásadás azokban az ingatlanokban, amelyekben a lakóközösség minden tagja beleegyezik a turisták fogadásába.

Ne hagyd ki!