Igaz, hamarosan változhat a helyzet
Fotó: Shutterstock

Gyakran olcsóbb repülni, mint  vonatozni, ez az oka

Gyakran előfordul Európában, hogy költségesebb vonatozni, mint repülővel utazni. Kiderült, miért áll fenn ilyen helyzet, valamint az is, hamarosan változhat a trend.


Sokszor olcsóbb repülni, mint vonatozni

A Greenpeace 112 európai - javarészt nemzetközi - útvonalat összehasonlító elemzése szerint a vonatozás átlagosan kétszer annyiba kerül, mint a repülés.

Sokakat sokkol az a tény, hogy gyakran olcsóbb repülővel utazni, mint vonattal

- idézi Clément Beaune francia közlekedési minisztert az Euronews.

Emiatt a párizsi vezetés meg fogja emelni a légi közlekedés adóterheit. Az abból befolyó többletbevételeket a vasút fejlesztésére fordítja. Pontosabban azzal kívánja vonzóbbá tenni a vonatozást, hogy csökkenti a repülőjegyek és a vonatjegyek közötti árkülönbséget.

Mi a magyarázat a jelentős árkülönbségre?

Az egyenlőtlenség az árakban több dologgal magyarázható a szakemberek szerint. Egyik tényező, hogy kedvezőbbek a légi közlekedés adóterhei. Például a Párizs - Barcelona repülőjáratok után a légitársaságok nem fizetnek áfát, valamint a kerozinadó alól is mentesülnek. Viszont ugyanezen az útvonalon a vasúttársaságokat energiaadó és az utasok után általános forgalmi adó is terheli, ami visszaköszön a jegyárakban.

Az éghajlati válság idején adómentességet adni egy szuperszennyező ágazatnak nem egyeztethető össze a mai kihívásokkal

- jelentetti ki Jo Dardenne, a Transport and Environment (T&E) kampánycsoport légiközlekedési igazgatója.

Az NRG Report megjegyzi, a másik tényező, ami növeli a vonatozás költségét a nemzetközi utak alkalmával az az, hogy gyakran nincs együttműködés a vasúttársaságok között. Ha egy útvonalat két különböző társasággal kell megtenni, és azok nem rendelkeznek jegyértékesítési megállapodással, az a jegyárakon keresztül igencsak visszacsattanhat az utazók pénztárcáján.

Vannak olcsó megoldások is: Franciaország egyetlen euróból

Egyébként Franciaország idén nyáron egy egyedi kezdeményezéssel állt elő. Az ajánlat szerint mindössze egyetlen euróért bejárhatók az ország egyes vidékei.

Az ötlet a már említett Clément Beaune-höz köthető. A kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a vonatos közlekedés olcsóbbá, valamint népszerűbb utazási formává váljon.

A kedvezmény egészen augusztus 27-ig vehető igénybe, és a Franciaország északi tengerparti régióban közlekedő eTER-vonatokra vonatkozik. Ezek a járatok regionálisan működnek, és olyan városok érhetők el velük, mint például Lille, Calais vagy Amiens.

Egyelőre nem tudni, mennyien élnek a lehetőséggel, de aki kedvet kapott egy ilyen utazáshoz, annak érdemes minél előbb megvásárolni a jegy(ek)et, ugyanis a férőhelyek korlátolt számban érhetők el. A jegyvásárlásra az északi pályaudvarokon, illetve online is van lehetőség.

Egyébként az ország más közlekedési reformokban is gondolkozik. Ilyen például a fiataloknak szánt egységes bérletek bevezetése, amit jövő nyárra terveznek megválósítani. Az az összes tömegközlekedési eszközön felhasználható lesz, így az Intercity- és a TER-vonatokra, buszokra is fel lehet szállni velük.

Ne hagyd ki!