Az 5G hálózattól biztonságosnak minősített fehér színű repülő repül a felhők fölött, naplementében
Fotó: Shutterstock

Mégsem olyan veszélyes az 5G a repülőkre, mint gondolták

Az elmúlt napokban számos egyesült államokbeli, illetve oda tartó nemzetközi repülőjáratot töröltek az új 5G hálózat élesítésével kapcsolatos aggodalmak miatt. A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) friss tájékoztatása szerint közel sem kell annyira tartani az új technológiától, mint azt korábban sejtették.


Mi a probléma?

Ígéretükhöz híven az AT&T és a Verizon amerikai telekommunikációs vállalatok szerdán Amerika-szerte bekapcsolták az új, szupergyors adatátvitelt biztosító C-Band 5G hálózatokat. Korábban több nagy légitársaság vezérigazgatója is jelezte, hogy a technológia miatt több tízezer amerikai hazaútja fog veszélybe kerülni.

A problémát az jelenti, hogy a C-Band a 3,7–4,2 GHz-es rádiófrekvencia-tartományt fedi le, ugyanazt a sávot, amit számos repülőgép rádiós magasságmérője is használ.

A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal előzetesen kifejtette, hogy az esetleges interferencia hatással lehet a repülőgépek érzékeny műszereire (például a magasságmérőkre), és jelentősen akadályozhatja a rossz látási viszonyok között végzett műveleteket, így a le- és felszállást is.

A társaságok figyelmeztettek, hogy a hálózat élesítése, így a megnövekedett biztonsági kockázat miatt egy átlagos napon több mint 1100 járat és 100 ezer utas lenne kitéve járattörléseknek, eltereléseknek vagy késéseknek, illetve az egész nemzet kereskedelme veszélybe kerülne.

Az AT&T és a Verizon azzal érvelt, hogy a C-Band 5G-t már nagyjából 40 országban bevezették, és eddig még semmilyen fennakadást nem okozott a légiközlekedésben. A napokban kiderült, kinek lett igaza.

Csak idő kérdése

Bár a légitársaságok aggodalma megalapozott volt, minden jel arra utal, hogy az új hálózat nem jelent komolyabb fenyegetést a légiközlekedésre. Az FAA folyamatosan vizsgálja, mely magasságmérők használhatók problémamentesen. Szerdán a teljes észak-amerikai kereskedelmi légiflotta csupán 45 százaléka minősült biztonságosnak, néhány nappal később ez az arány már 62 százalékra volt tehető, köszönhetően annak, hogy az FAA további három magasságmérőt hagyott jóvá.

Egyebek között a Boeing 717-es, 737-es, 747-es, 757-es, 767-es, 777-es, MD-10/-11-es, illetve az Airbus A300-as, A310-es, A319-es, A320-as, A330-as, A340-es, A350-es és az A380-as modellek is zöld utat kaptak.

A United Airlines tájékoztatása szerint kisebb fennakadások még várhatók az 5G miatt, de komolyabb problémákat nem okozott a rendszer. Apróbb járatmódosításokat, néhány járattörlést kellett bevezetniük. A Southwest Airlines is hasonlókról számolt be.

A Verizon ígéretet tett, hogy az FAA vizsgálatainak lezártáig a nagyobb repterek közelében nem kapcsolja be az 5G tornyokat. Hans Vestberg, a cég vezérigazgatója biztos benne, hogy a repülőterek közelében lévő egységek körüli légiközlekedési aggályok felülvizsgálata "gyorsan fog menni", és hamarosan beüzemelhetik a parkolópályára került nagyjából 500 tornyot is.

Ne hagyd ki!