Tengerpartunk nincs, de vevők vagyunk a tengeri hajózásra
Fotó: Shutterstock

Új trend hódít az utazni vágyó magyarok körében

Rákaptak a magyarok a tengeri hajóutakra. Voltak olyan hetek, hónapok az idén, amikor négyszer annyian foglaltak helyet az ilyen túrákra, mint a korábbi rekordévek azonos időszakaiban. Ráadásul a legtöbben a 2000 eurós, azaz nagyjából 750 ezer forintos kabinokra csapnak le.


Rákaptak a magyarok a tengeri hajóutakra

Kobale Lilla, a Hajósutak.com tulajdonosának elmondása alapján több magyar foglal helyet a tengeri hajóutakra idén, mint korábban bármelyik évben. A szakértő szerint mindenkit meglepett, mekkora tempóban pörgött fel az üdülések ezen formájának a piaca a koronavírus-járvány okozta leállás után Európában, azon belül Magyarországon is.

Megjegyezte, a magyarok leginkább az egyhetes-tíznapos földközi-tengeri utazásokra fizetnek be. Amíg korábban az idősek választották a tengeri hajóutakat, manapság a fiatalok körében is egyre népszerűbb. Elsősorban a kétszemélyes, de pótágyazható kabinokra fókuszál a magyarországi kereslet, ami körülbelül 2000 eurós (nagyjából 750 ezer forintos) utakat jelent. Azonban ehhez még hozzáadódik az utazás költsége a jellemzően olasz vagy spanyol kikötőkbe. A magyarok kedvenc starthelyei pedig leginkább olaszországi kikötővárosok.

Triesztből és Velencéből zömében Törökország, illetve a görög szigetek felé indulnak a hajók, Genovából pedig az olasz és spanyol városokba. Lisszabon és Madeira is keresett útvonal, oda azonban nincsenek rövid utak, 10-11 nap alatt érnek el és vissza a csoportok

- idézi Kobale Lillát a VG.

A szakértő szerint a hajóutak legnagyobb előnye, hogy éjjel haladnak és reggelente kötnek ki egy-két napra. Azonban megjegyezte, a folyami hajózás a magyar piacon nem népszerű. Ez amiatt lehet, mert budapesti beszállással nem indulnak csoportok, valamint olyan drágák, mint a tengeri hajóutak.

Hozzátette, a szervezett utasok száma arányaiban a hajóutas piacon a legnagyobb, így igen kevés az online foglalás. Ezt leginkább azzal magyarázta, hogy meglehetősen bonyolult a foglalási rendszer, és rutinra van szükség a kedvezőbb ajánlatok megtalálásához.

Ez az európai ország vezeti a nyaralási előfoglalási listát

Ha a külhoni nyaralásokat vizsgáljuk (és nem kimondottan a tengeri hajóutakat), az itthonról indított külföldi előfoglalások piaca idén egyértelműen Görögországnak kedvez. A pandémia előtti rekordévet is meghaladja szervezett utazások tekintetében az idei foglalások száma. A magyarok leginkább Görögországba, Spanyolországba és Törökországba vágynak, miközben Európa-szerte gyors ütemben fogynak a szabad helyek.

Márciussal lezárult ugyan a kedvezményes foglalási időszak, de ez nem tántorította el a nyaralni vágyókat. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője, Bakó Balázs elárulta, hogy tavasz óta folyamatosan nő a kereslet a külföldi utakra, de már az előfoglalási időszakban is rengetegen válogattak a különböző akciós lehetőségek közül.

Magyarország egyik vezető utazási irodájánál, az IBUSZ-nál még a kínálatbővítés ellenére is szinte alig maradt hely a Görögországba induló utakra.

Ne hagyd ki!