Facebook logó egy okostelefon képernyőjén, háttérben egy csésze kávéval
Fotó: Shutterstock

Magára talált a Facebook, de nem felhőtlen Zuckerberg öröme

Megállt a Facebook-felhasználók számának csökkenése, bár a növekedés a legcsekélyebb mértékű az elmúlt tíz évre vetítve – derül ki a közösségi oldal tulajdonosa, a Meta negyedéves jelentéséből.



Az év első három hónapjában a közösségi oldal napi aktív felhasználóinak száma kevéssel maradt el a kétmilliárdtól, 1,96 milliárd volt.

Zuckerberg büszke

A növekedés fordulatot jelent a tavalyi évhez képest, amikor a társaság történetében először számolt be csökkenésről. Akkor az milliárdokat nullázott le a Meta piaci értékéből: a februári bejelentés után a részvények értéke majdnem megfeleződött. Közvetlenül a mostani bejelentést követőn a részvények értéke 19 százalékkal emelkedett.

Több ember használja szolgáltatásainkat, mint valaha, büszke vagyok rá, ahogyan termékeinek a világon mindenütt kiszolgálják az embereket

– kommentálta a számokat a Meta vezetője, Mark Zuckerberg, aki 2004-ben alapította a Facebookot.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Meta – amely az Instagram és a WhatsApp tulajdonosa is – a legmérsékeltebb bevételnövekedést érte el az eltelt legalább tíz évben.

Az első negyedévben a cég bevételei 7 százalékos növekedést produkáltak 2021-hez képest, 27,9 milliárd dollárral.

Óvatos várakozások

Elemzők szerint a vállalkozások mostanában kevesebbet költenek hirdetésekre az emelkedő egyéb költségek és a gazdasági bizonytalanság miatt, melyek oka részben az Ukrajna ellen indított orosz háború.

Ráadásul míg a Google és a Facebook mindig is kiemelt hirdetési platform volt, újabban több versenytársuk is akad, például a TikTok, amely felhasználókat von el, és az Amazon is rivális lett bizonyos szegmensekben.

A Google tulajdonosa, az Alphabet korábban közölte: a hirdetésből származó bevétele az év első három hónapjában 22 százalékkal emelkedett, ami elmarad az elemzői várakozásoktól.

Zuckerberg elmondta, hogy a jövőben

a Reels videós platformot kívánják erősíteni a TikTokra válaszul,

és arra számítanak, hogy ez kedvező hatással lesz a bevétel növekedésére.

A Meta a következő hónapokban 28-30 milliárd dolláros bevétellel számol, amely ugyancsak elmarad az elemzői várakozásoktól. A vállalat szerint ennek oka az Ukrajna ellen indított orosz háború és a változó európai szabályozás a közösségi oldalakkal kapcsolatban. Oroszország márciusban betiltotta a Facebookot és az Instagramot, hogy korlátozza a független média elérését az országban.

Zuckerberg azt is kilátásba helyezte, hogy a jövőben nagy pénzeket fektetnek az mesterséges intelligencia és a virtuális valóság, az úgynevezett Metaverzum fejlesztésébe.

Ne hagyd ki!