Euró és forint bankjegyek

Új, történelmi mélypontra esett a forint az euróval szemben, kedden 1:372 volt az átváltási arány. A magyar fizetőeszköz egy ideje tartó mélyrepülésének egyelőre nem látni a végét.


Az okok

A forintot teljes mértékben külföldi események mozgatják

– mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a hvg.hu-nak. Példaként elmondta, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök beavatkozására a török jegybank kénytelen volt kamatot vágni, aminek hatására összeomlott a török líra árfolyama, ez pedig az összes feltörekvő devizára hatással volt. Az sem tett jót, hogy az egész régióban aggasztó a járványhelyzet, a szomszédos Ausztriában általános lezárásokat jelentettek be, a befektetők attól félnek, hogy ez nálunk is megtörténhet, ami rossz hatással lenne a gazdaságra, így a forintra is.

Egyetértett ezzel Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője is, aki szerint tavaly novemberben is jól látszott, hogy a régiós devizák nagyon rosszul reagálnak a járványhelyzet romlására.

Ugyancsak nem segíti a forint helyzetét a dollár erősödése, hiszen ilyenkor a befektetők inkább a biztosabb devizába fektetnek, mintsem kockáztassanak olyan fizetőeszközök megvásárlásával, mint a forint vagy éppen a lengyel zloty.

Az dollár helyzetét ráadásul a napokban az is segítette, hogy Joe Biden elnök újraválasztotta Jerome Powellt a jegybank szerepét betöltő Fed élére, így pedig megugrottak az amerikai kamatemelési várakozások – ugyancsak arrafelé terelve a befektetőket.

Az MNB csütörtökön dönt az alapkamatról, addig nosztalgiázzunk egy kicsit!

Az MNB hivatalos adatai (balra az év, jobbra az éves átlag, 1 euró forintban)

2008 - 251

2009 - 281

2010 - 275

2011 - 279

2012 - 289

2013 - 297

2014 - 309

2015 - 310

2016 - 311

2017 - 310

2018 - 319

2019 - 325

2020 - 351


The Conversation

Friss

Plasztikai beavatkozást készítenek elő egy fiatalkorú nő arcán, az orvos fehér kesztyűben rajzolja fel a vonalakat a barna hajú páciens arcára
Fotó: Shutterstock

18-as karika kerül a plasztikai beavatkozások brit reklámjaira

A brit reklámfelügyelet tájékoztatása szerint az új szabály jövő májusban lép érvénybe, ennek értelmében tilos lesz hirdetni a 18 éven aluli fiatalok számára a plasztikai beavatkozásokat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Elmosódott háttérrben egy piros-fekete inges lány a kezében tart egy okostelefont, amelyen a Pinterest logója látható
Fotó: Shutterstock

Kiderült: ennyit keresnek a Pinterest dolgozói

Bár a Pinterest közel sem kap annyi figyelmet, mint a Facebook vagy az Instagram, a képmegosztó közösségi platform dolgozóinak fizetése annál figyelemre méltóbb. Egy tapasztalt mérnök évente akár 250 ezer dollárt is hazavihet, de többieknek sincs okuk panaszra. Nézzük az adatokat!

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A Nagy pénzrablásból ismert jelmezes rablók egy okostelefont tartanak a kezükben, amelyen a Bella Ciao számot készülnek lejátszani
Fotó: Shutterstock

Összeállt a Netflix és a Spotify, mutatjuk az eredményt

A Spotify Technology zenei streaming platform bejelentette, hogy egy olyan lejátszási listával bővíti az applikációt, amelyen a Netflix összes saját hivatalos film- és sorozatzenéjét, illetve a produkciós vállalathoz köthető podcasteket is meghallgathatják a felhasználók.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!