Egy dolláros bankjegyek

Az állampapírokból származó hozamoknak köszönhetően komoly tőke keres magának befektetési célpontokat. Pillár Zsolttal összeszedtük, mi mindent érdemes mérlegelni a döntés előtt.




​A befektetők felvették az állampapírjaik után járó több száz milliárd forintra rúgó hozamot. Sokakban felmerül a kérdés, mihez kezdjenek a pénzükkel?

Pillár Zsolt: A magánbefektetők hozamvárakozásaik meghatározásakor döntő többségében az aktuális vagy az egy évre visszatekintő hozamokat veszik alapul. Ez alapján döntenek befektetéseikről, ez képezi a tanácsadók kommunikációjának fő fókuszát is, amely félrevezető lehet. Mivel a valódi kérdés az, hogy előretekintően, mely eszközosztályok kombinációja biztosítja a stabil reálhozam elérését. Mondok egy példát. A 2021-ben meredeken felfelé induló infláció 2023. első negyedévében – 20%-os szint felett – érte el csúcsát, majd innen dinamikusan esett 2024 első negyedévéig. Ilyen környezetben – a magas hozamszintek miatt – az alacsony kockázatú kötvények megvásárlásával is jó eredményeket lehetett elérni. A magas inflációs környezetben a jövőbeli pálya bizonytalansága miatt az éven belüli hozamok akár 5 százalék ponttal is magasabban voltak az 5-10 éves futamidejű kötvényekéhez képest. Ha valaki az abszolút hozamszint alapján fektetett be és nem hitt a jövőbeli inflációs pálya drasztikus mérséklődésében, az rossz döntést hozott, hiszen a hosszú távú magas reálhozamot (pld a 10 éves kötvények hozama 10% fölött volt) feladta a rövid távú hozamelőnyért. A portfoliókezelésünk lényeges eleme a lejárati futamidő (duration) menedzsment, amely igazodik a jövőbeli kamatvárakozásainkhoz.

​Érdemes tehát szakemberhez fordulni. De mivel sok pénzről van szó akkor privátbankár vagy Wealth Office jöhet szóba.

Pill\u00e1r Zsolt, az Equilor Alapkezel\u0151 alap\u00edt\u00f3 t\u00e1rstulajdonosa, eln\u00f6k-vez\u00e9rigazgat\u00f3ja

Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő alapító társtulajdonosa, elnök-vezérigazgatója

Fotó: Haszon Magazin - Csomor Alexander

P. Zs.: Egy jól felépített portfólióra a komplex benchmarkok alkalmazása jellemző. Szükség van egy stratégiai és egy taktikai allokációra. A jó stratégia megteremti a reálhozam elérésének lehetőségét, a taktikai a benchmarkok felülteljesítését. E gondolkodásmóddal a privátbanki ügyfelek csak részben találkoznak. Nálunk, az Equilor Wealth Office-ban nem cél egy-egy értékpapírból jelentős kitettséget vállalni, ott még egy 10-20 különböző elemből álló portfolió sem tekinthető diverzifikáltnak. Alapkezelőként a mi helyzetünk speciális. Évtizedek óta épített stratégia mentén tevékenykedünk, ráadásul ügyfeleink zömében intézményi befektetők, akik 5-10 éves időtávon gondolkodnak és több milliárd forint vagyonnal rendelkeznek. Mi komplex, összetett benchmarkok mentén végezzük portfoliókezelésünket, az ügyféllel közösen előre meghatározunk egy keretrendszert, a kockázati paramétereket, majd a célok eléréséhez szükséges befektetési döntéseket már mi hozzuk. Jellemző, hogy benchmarkjainkban a hazai és nemzetközi kötvénypiacok, a hazai, régiós (CEE), fejtett (USA és európai) és fejlődő részvénypiacok is képviseltetik magukat. Devizális kitettségeinkben a forint, az euró és az amerikai dollár a meghatározó. Míg az intézményi befektetők már hozzászoktak a hosszabb távú szemlélet eredményességéhez, ezt a magánügyfeleknek még sok esetben tanulni kell. Ennek egyik oka sok esetben transzparens visszamérés hiánya a privát banki szektorban.

​Ehhez komoly bizalomra van szükség az ügyfelek részéről.

P. Zs.: Tapasztalataink szerint legalább egy évre van szükség mire az ügyfél és vagyonának kezelője alaposan megismeri egymást és a felek kölcsönösen átlátják, ki mit szeretne, ki hogyan dolgozik. Persze minden befektetővel kötelező kitöltetni egy kockázatvállaló hajlandóságát mérő tesztet, de ez a mutató az idők folyamán sokat változhat. Ha komplex benchmarkokat határozunk meg, jobban látható, milyen kockázati szinten érdemes mozognia az ügyfélnek. Az életszakasz figyelembe vétele ugyanilyen fontos. A nyugdíjpénztárakat hoznám fel példaként. Ott a fiatal befektetőknek a kockázatosabb, részvénytúlsúlyos portfoliókat ajánlják, az idősebbeknek a kis kockázatú kötvényeket tartalmazókat. Mindezek mellett a befektetési cél pontos meghatározása is elengedhetetlen. Az, hogy ügyfelünk elsődleges célja a dinamikus vagyonfelhalmozás, vagy rendszeres, stabil jövedelmet szeretne, vagy mondjuk az örökösödés kérdését szeretné rendezni. Ami a bizalmat illeti. Nem kevés időt vesz igénybe, míg felépül az intézményi befektetők bizalma, ám ha ez megtörténik, akkor az elköteleződésük tartós. A magánbefektetőkben sokkal több az érzelem, több, nem is a befektetésükhöz kötődő impulzus éri őket, ami kétségkívül okoz némi instabilitást a pénzüket kezelők számára. Mivel egyedi struktúrákat alakítunk ki, rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk, így elengedhetetlenül fontos, hogy befektetőink megbízzanak bennünk.

​Miben különbözik még egy Wealth Office és egy privátbank?

P. Zs.: A mi Wealth Office szolgáltatásunk minimum 400 millió forint vagyonnal érhető el, privátbanki ügyfél ennél kevesebbel is lehet valaki. Ahhoz, hogy egyedi, jellemzően intézményi ügyfelek részére elérhető befektetések is részét képezzék a portfóliónak szükséges a magasabb belépési limit. Nálunk a befektetési döntéseket mi hozzuk, nem egy-egy a portfólió részét képező befektetési instrumentum jó eredményét hangsúlyozzuk, hanem a portfólió egészének hozama van fókuszban. A teljesítmény mérése alap. Naponta megnézzük, hogy egy-egy portfolió hogyan muzsikál. Ez nem kevés munka, de erősíti a hosszútávú bizalmat, így mindenképpen megéri. Egy másik példa. A befektetési döntések előtt, nem csak a befektetés célját képező instrumentumtól elvárható hozamot érdemes megvizsgálni, hanem például az adózási kérdések is lényegesek. Például mi számít ellenőrzött tőkepiaci műveletnek, e kérdés döntően befolyásolhatja egy-egy befektetés eredményét, adózását. Mi nem tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel.

​Az sem mellékes, milyen befektetési eszközök érhetőek el.

Pill\u00e1r Zsolt, az Equilor Alapkezel\u0151 alap\u00edt\u00f3 t\u00e1rstulajdonosa, eln\u00f6k-vez\u00e9rigazgat\u00f3ja

Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő alapító társtulajdonosa, elnök-vezérigazgatója

Fotó: Haszon Magazin - Csomor Alexander

P. Zs.: Kevés olyan alapkezelőt ismerek, aki 3 különböző befektetési szegmensben egyaránt aktív. Mi a klasszikus értékpapír befektetések mellett, az ingatlan és magántőke befektetések területén is professzionális szolgáltatók vagyunk. Ha többgenerációs befektetőkben gondolkozunk, ott a likvid kötvény, részvény befektetések mellett, megjelenhetnek az 5-15 éves, vagy ennél hosszabb tartási időre optimalizált formák is. Ebből a szempontból az ingatlanalapok középtávú gondolkodást igényelnek, azzal, hogy például egy stabil cashflowal rendelkező irodaportfólió lehetőséget ad akár az éves hozamfizetésre is. A magántőkealapokban fialtatott pénz hosszú távú stratégiai gondolkodást kíván. Az alap a reálgazdaságban működő, alulértékelt vállalkozásokban szerez meghatározó részesedést, azok értékét feltőkésítéssel vagy a menedzsmentjüket segítve megnöveli, majd csak a sikert elérve száll ki, mely során a vételi és eladási ár közti különbözetet hozamként könyveli el a befektetői számára. A kockázati tőkealap alapvetően a nagybefektetők terepe, de egy pármillió eurós vagyonnal rendelkező magányszemély portfoliójából 5-10 százalékban ennek is helye lehet.

​Slágertéma mostanság a fenntartható befektetések témaköre is. Mi a véleménye róla?

P. Zs.: Tapasztalatim szerint a hazai piacon elsősorban azon nemzetközi háttérrel rendelkező alapkezelők kínálnak ESG alapokat, amelyek anyavállalatainál kiemelt cél ezen szegmensben dedikált befektetési alapok működtetése. Mivel a fenntarthatóság tényleg fókusztéma, természetes, hogy komoly hype alakul ki körülötte. A dotcom lufinál azonban bebizonyosodott, hogy nem minden arany, ami fénylik. Vannak akik rendkívül komoly kutatási, elemzési, minősítési háttérrel tényleg építik az ESG befektetéseket, mások csak marketingeszközként tekintenek rájuk. A mi helyzetünk e téren speciális. A kézzel fogható, a környezeti és a hozamtermelési céloknak egyaránt megfelelő projekteket keressük. Ez nem könnyű, mert ha ezekbe túl sok tőke áramlik, túlárazottá válnak, ami befektetési szempontból nem jó út. A megújuló energia szektorban tőkealapjainkon keresztül összesen több mint 500 MW kapacitású napelempark van a tulajdonunkban, melyek a környezettudatossági céljaink mellett stabil, az állampapír hozamokat jelentősen meghaladó megtérülést biztosítanak befektetőinknek. Magyarország az energetikai infrastruktúra területén lemaradó, például a fűtési rendszerek hatékonysága gyenge. E területen tőkealapjainkon vagy más strukturális befektetési termékeinken keresztül olyan projekteket tervezünk finanszírozni, amelyek 2-5 éves távon legalább 30-40 százalékos energiamegtakarítást biztosítanak. Mi nem csak mondjuk a befektetőinknek, hogy elkötelezettek vagyunk a fejlődés iránt, de kézzelfoghatóan, tevékenyen hozzá is járulunk ahhoz, miközben versenyképes hozamot is biztosítunk számukra.

​Sokat hallani a befektetők körében is a generációváltásról. Érezhető, hogy beindult a folyamat?

P. Zs.: A generációváltás kérdése sok helyütt úgy került napirendre, hogy a bizalmi vagyonkezelésről szóló jogszabály szerint ezt a konstrukciót igénybevevők piaci értékre felértékelhették vagyonukat, így annak értékesítésekor nem keletkezett adófizetési kötelezettségük. A szabályok azóta módosultak, már legalább 5 évig meg kell tartani a vagyont, ám mindenesetre az életük munkájával céget építők körében elindított egy gondolkodást, hogyan lehetne irányítottan hátra hagyni örökségüket. Nem minden esetben az a legjobb megoldás, hogy a cégbirodalmunkat közvetlenül utódainkra hagyjuk, mert ki tudja, ők akarnak-e ezzel foglalkozni és miként sáfárkodnak majd a rájuk bízott vagyonnal. Ha egy tőkealapba helyezzük el és szakértő kezekre bízzuk, akkor a cégbirodalom hosszú távú fennmaradását is biztosítjuk és a befektetési jegyeken keresztül az örökösök továbbra is részesedhetnek a haszonból. Az Equilor Wealth Office akár élethosszig képes kiszolgálni egy befektető vagy egy család igényeit, az értékpapír befektetések mellett, a képzőművészeti befektetéseken át, a hitelfelvételtől kezdve a kötvénykibocsátáson át, a cég értékelésén keresztül az örökösödés biztosításáig teljes körű szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek.

****

NÉVJEGY

Pillár Zsolt. Gazdasági tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzintézeti szakirányán folytatta, ahol 1992-ben diplomázott. Másod-diplomáját a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola reklám, marketing szakán szerezte 1994-ben. Pályafutását az OTP Banknál kezdte 1992-ben a vezérigazgató-helyettes szakmai titkáraként, majd 1993 és 1995 között a Befektetési Főosztály főmunkatársaként tevékenykedett. 1995-től 2000-ig a Postabank Értékpapír Rt-nél vagyonkezelési főosztályvezető-helyettesként dolgozott. 2001-től 2011-ig a Generali Alapkezelő portfoliómenedzsere, majd befektetési igazgatója, a társaság igazgatósági tagja. 2012-től az Equilor Alapkezelő alapító társtulajdonosa, elnök-vezérigazgatója.

Ne hagyd ki!