Több hazai borászatot is rosszul érint a forint gyengesége, hiszen a palackokat, a címkéket és a dugókat is külföldről szerzik be. A raklapok ára is rövid időn belül több mint a duplájára emelkedett. Ezek a költségek előbb-után vissza fognak köszönni a borok kiskereskedelmi árában is. Azonban inkább utóbb, mint előbb.
Növekedtek a borászok költségei
A borok jelentős drágulása lehet a vége annak, ha tartósan 400 forint felett marad az euró – írja az általuk megkérdezett borászokra hivatkozva az atv.hu.
Ipacs Szabó István borász kiemelte, hogy tavaly 8 eurót fizettek csupán a raklapok darabjáért. Idén már 18,5-et. Ez 400 forintos euróárfolyamon számolva 7400 forint.
Megdöbbenve látjuk, tapasztaljuk ezeket a változásokat, és ezeket nagyon nehéz, egész pontosan leheltetlen kigazdálkodni a meglévő árrésből
– magyarázta a borász.
A raklapok mellett külföldről származik a palackozáshoz használt termékeik java, amelyekért szintén euróval kell fizetni. Nem elég a magas infláció, a gyenge forint is felhatja az üvegek, a dugók és a címkék árát.
Jövőre emelkedhet a bor kiskereskedelmi ára
Egyelőre türelmesek a borászok: tartják a korábbi áraikat és folyamatosan figyelik a forint árfolyamát. Viszont, ha tartósan 400 forint felett marad az euró, emelniük kell az árszintjükön, de annak a mértéke egyelőre bizonytalan.
Ez egy jó kérdés, mennyire lehet ezt áthárítani, azaz továbbadni, az eladási árunkban érvényesíteni. Szerintem elég szűk itt a mozgástér, én most arányt nem tudok mondani, meddig lehet ezt tolni vagy húzni, de kemény tárgyalások vannak a kereskedőkkel
– nyilatkozta Katona Ferenc borász.
A borászatokat javát egyébként is éves szerződések kötik, amelyek jellemzően nem teszik lehetővé a költségeik azonnali érvényesítését az áraikban.
Több gonddal küzd a hazai borászat
Néhány hete írtunk róla, hogy az utóbbi években hazánkban jelentősen csökkent a borfogyasztás, ami nyilván nem érintette jól az ágazatot. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2020-ban fejenként 20,7 liter bor folyt le a torkunkon.
A szőlő felvásárlási ára igen alacsony volt az utóbbi években. Kilónként alig pár 10 forint hasznot hozott a szőlőtermesztőknek. Nyúlné Pühra Beáta borász szerint (akit tavaly az év bortermelőjének választott a Magyar Bor Akadémia) az ilyen árak miatta többen hagyhatnak fel a termesztéssel különösen úgy, hogy a termelési költségek közben jelentősen emelkednek.
Sok borászat eddig is egyik évről a másikra működött, ezért az ágazat helyzete tarthatatlanná válna, ha a vállalkozások nem tudnák érvényesíteni többletköltségeiket. A jelenlegi körülmények mindenkit komolyan érintenek, akár kicsi, akár közepes, akár nagy pincészetekről van szó. Ma a boroknál legtöbben legalább 10-15 százalékos áremelést tartanak szükségesnek a gyengülő kereslet ellenére is, de hogy az őszi szüretig még mi történik, megjósolhatatlan. Az alapanyagbeszerzéseknél alig fordul elő olyan eset, hogy a szállítók három napnál tovább tartanának egy-egy árajánlatot. Ez tehát komplex probléma
- hívta fel a figyelmet a borászatok egyéb gondjaira a szakember.