Az Egyesült Államokban nyílt rá lehetőségük
Fotó: Shutterstock

Chipet ültet emberi agyba Elon Musk cége

Megkapta a szükséges engedélyeket a Neuralink (Elon Musk neurotechnológiával foglalkozó vállalata), hogy embereken is kipróbálhassa az agy-számítógép interfészeit az Egyesült Államokban.


Megkapták az engedélyt Muskék: emberi agyakba ültethetnek chipeket

Egy független vizsgálóbizottságtól kapta meg az engedélyt Elon Musk cége, a Neuralink, hogy kísérleteket kezdhessen lebénult embereken. A Reuters szerint a vállalat például olyanokat toborozhat, akik nyaki gerincsérülések miatt lettek mozgásképtelenek.

Ugyan a cég nem árulta el, az engedélyük összesen hány ember bevonására szól. Viszont a HVG arról ír, korábban tíz páciensről volt szó, azonban az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) biztonsági aggályai miatt később kevesebb kísérleti alanyról tárgyaltak. Az viszont kiderült, hogy hat évig tarthat program.

A leendő pácienseknek agy-számítógép interfészeket, azaz BCI-ket fognak az agyuk azon régiójába ültetni, amely a mozgás szándékát szabályozza. Abban bíznak, a kísérleti alanyok így pusztán a gondolataikkal irányítani tudnak számítógépkurzorokat, illetve billentyűzeteket. A portál megjegyzi, Musk korábban azt nyilatkozta, szeretne magába is beültetni egy ilyen chipet.

Kockázatosak Bill Gates, Musk és Zuckerberg fejlesztései

Egyébként úgy tűnik, világszerte kihívást jelent a generatív mesterséges intelligencia használatára vonatkozóan szabályok megalkotása is. Az amerikai szabályozók ehhez az USA technológiai óriásvállalatainak a vezetőit is segítségül hívták. Ők a napokban ültek össze a Capitol Hillen egy zártkörű fórumon. A megbeszélésen részt vett például

  • Elon Musk, mint a Tesla vezérigazgatója;
  • Mark Zuckerberg, a Meta Platforms vezérigazgatója;
  • Bill Gates, a Microsoft alapítója;
  • Sundar Pichai, az Alphabet vezérigazgatója;
  • Brad Smith, a Microsoft elnöke;
  • Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója;
  • Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója;
  • Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója;
  • valamint Liz Shuler, az AFL-CIO szakszervezeti szövetség elnöke.

Potenciális kockázatai lehetnek a társadalomra a mesterséges intelligenciának

A törvényhozók biztosítékokat akartak a technológiai vállalatok vezetőitől kicsikarni arra vonatkozóan, hogy az MI-t senki sem fogja használni olyan tevékenységekhez, mint például hamis videók készítése, választások manipulációja, vagy kritikus infrastruktúrák megtámadása. A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy a kormánynak szabályozó szerepe van, azonban nagy kihívást jelent a jogalkotás ezen a területen.

Fontos, hogy legyen egy bírónk. Szükség van egy szabályozóra, hogy biztosítsa, hogy a vállalatok olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek biztonságosak és a köz érdekében állnak

- nyilatkozta Elon Musk.

A Tesla vezére maga is (más AI-szakértőkel és cégvezetőkkel együtt) hat hónapos szünetet kért a társadalomra gyakorolt potenciális kockázatokra hivatkozva az OpenAI GPT-4-nél nagyobb teljesítményű rendszerek fejlesztésére még márciusban.

A meghallgatáson vele hasonló véleményen volt Brad Smith is, aki kijelentette:

A kongresszusnak biztonsági fékeket kellene előírnia a kritikus infrastruktúrát irányító vagy kezelő mesterséges intelligencia számára.

Ne hagyd ki!