A Citromail mellett más levelezőrendszer szolgáltatásaiért is fizetni kell a jövőben
Fotó: Shutterstock

Rossz hír! Újabb levelezőrendszer válik fizetőssé

A Fjordmail International a Citromail után egy másik magyarországi ingyenes internetes levelezőrendszert is fizetőssé alakít. A cég ígérete szerint az előfizetés előnyökkel fog járni az Indamail (korábban Vipmail) felhasználóinak.


Fizetős lesz még egy levelezőrendszer

A norvég Fjordmail International arról tájékoztatta a felhasználókat, előfizetéses modellre vált az eddig ingyenes Indamail levelezőrendszer, vagyis az egykori Vipmail. Március 28-án újul meg, onnantól nagyobb tárhellyel, hirdetések nélkül fog működni. Ezzel egyidőben megszűnnek az Indamail mobilalkalmazásai.

Május 3. után csak azok használhatják a szolgáltatást, akik előfizetnek rá havi 2000 forintért. Az előfizetés negyedéves vagy éves konstrukcióban lehetséges. Az első három hónapra 80 százalékos kedvezmény jár a havidíj árából.

A Telex mejegyzi, a Vipmail ikonikus, hazai levelezőoldal volt a kétezres évek elejének. 2008-ban lett az Indamedia portfóliójába tartozó levelezőszolgáltatásból Indamail.

Fizetős lesz a Citromail is

A cég nagyjából egy hónapja jelentette be azt is, hogy a reklámbevételek helyett a jövőben az előfizetőkre fognak támaszkodni a tulajdonukba került, eddig ingyenes Citromailnél is. A Fjordmail International a döntést azzal indokolta, hogy a levelezőrendszer hirdetési bevételei csökkennek, és nem várható, hogy megfordul a trend.

A havidíj 1999 forint lesz, szintén negyedéves vagy éves előfizetések keretében. Aki április 12-ig nem aktiválja a portálon valamelyik csomagot, az kénytelen más szolgáltatóra váltani. A díjért cserébe eltűnnek a reklámok a felületről, valamint javulást ígérnek a szolgáltatás minőségében, például a korábbiaktól fejlettebb kamuprofil- és spamszűrés érkezik. A felhasználóknak 10 GB-nyi tárhelyet biztosítanak.

Megértjük, hogy néhányan nem fogják pozitívan fogadni a változást, és előre elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségért, amit ez okozhat, de ahhoz, hogy egy magas színvonalú levelező szolgáltatást lehessen fenntartani szerverekkel, rendszergazdákkal és ügyfélszolgálattal, ahhoz kiszámítható bevételekre van szükség. A Fjordmail úgy véli, az átállás egy fenntarthatóbb üzleti modellt valósít meg, és garantálja, hogy a szolgáltatást ne kelljen más emailszolgáltatókhoz hasonlóan bezárni

- idéztük a Fjordmail nyilatkozatát.

Jönnek a skandinávok!

Korábban a magyar Citromail az egyik legnagyobb hazai emailszolgáltatónak számított. Azonban néhány éve romlani kezdtek az üzleti kilátásai, ezért tavaly nyáron eladta a Centrál Médiacsoport a norvég Fjordmail Internationalnak.

A skandináv cég publikus webmail-rendszereket és híroldalt üzemeltet. A vállalatnak a Citromail volt az első kelet-európai érdekeltsége. A felvásárlás óta ez volt az első, nagyobb horderejű, a szolgáltatás működését és a felhasználási feltételeit érintő változás.

Ne hagyd ki!