Sokat erősödtek a magyar-ukrán gazdasági kapcsolatok az elmúlt évtizedben
Fotó: Shutterstock

Ennyit bukhatunk az orosz és az ukrán gazdaság megrogyása miatt

Leginkább nem az Oroszországgal szemben kivetett szankciókat, hanem Ukrajna tönkretételét érezheti meg a magyar export.


Nem érinti jól az orosz-ukrán háború a magyar gazdaságot

Az Oroszország elleni gazdasági szankciók a rubel elértéktelenedéséhez is vezethetnek. Összességében fizetésképtelenné válhat emiatt több orosz cég az importáruk tekintetében, ami hamarosan a fejlettebb országokból az Oroszországba tartó export zuhanását eredményezheti – írja a g7.hu.

Ha Magyarország külkereskedelmi adatait vizsgáljuk, akkor azonban azt láthatjuk, hogy nem is az Oroszország felé tartó exportunk kiesése jelentené a nagyobb érvágást. Sokkal jobban fájna az ukrán gazdaság tönkretétele, hiszen a kivitel területén sokkal fontosabb partnerünk a keleti szomszédunk, mint Oroszország.

Visszaszorulóban vannak hazánk orosz gazdasági kapcsolatai

2020-ban a hazai export 1,6 százaléka (579 milliárd forint összértékben) irányult Oroszországba. Az azt megelőző 10 évben ráadásul jelentősen csökkent ez az arány. Ukrajna ezzel szemben a magyar kivitel 2 százalékának (729 milliárd forint) volt tavaly előtt a célpontja. Az ukrán exportunk ráadásul évek óta növekvő tendenciát mutat.

2010 óta esik vissza az Oroszországból származó importunk, a Krím orosz bekebelezése óta (2014) pedig különösen visszaszorulóban van. A 12 évvel ezelőtti 8 százalékról 2020-ra 2 százalékra csökkent a teljes importunk arányában. Az ukrán ugyanezen időszakban viszont 1 százalékról 1,3-re nőtt.

Az Oroszországból érkező behozatalunk 87 százaléka ráadásul nyersanyag, ami az eurázsiai ország elmaradottságára is utal. A magyar kivitel közel felét viszont gépek és szállítóberendezések teszik ki, de jelentős a gyógyszeripari és vegyipari exportunk is Oroszország felé.

A portál szerint az említett okok miatt a magyar gazdaságra az orosz kivitel változásának nem lesz jelentősebb hatása. Az energiahordozók árával és elérhetőségével kapcsolatban felmerülő problémák viszont nagyobb volumenűek. Az ukrán export és import beszűkülése azonban komoly gondot jelenthet több magyar cég számára is.

Nem igazán jöhetünk ki jól az orosz-ukrán háborúból

Egyebek között ebben a cikkünkben is írtunk arról, hogy hogyan érintheti a magyar gazdaságot az orosz-ukrán háború. Jobbágy Sándor, a befektetési szolgáltatásokat végző Concorde vezető makrogazdasági elemzője szerint érzékenyen érinthet minket:

  • a forint gyengülése;
  • a tőzsdék lejtmenete;
  • az OTP részvényeinek árzuhanása;
  • az olaj és a földgáz árának az emelkedése;
  • az infláció lehetséges további növekedése;
  • a háborús országok felé irányuló ellátási láncok várható zavara;
  • a pénzügyi kapcsolataink lehetséges korlátozása az oroszokkal;
  • valamint a felmerülő export- és importprobléma.

Van azonban egy szegmens, ahol még nyerhetünk is a válságon.

„Magyarország szempontjából nagyon fontos, hogy hogyan állnak az európai és amerikai kamatszintek. Európában és az USA-ban is megemelkedett az infláció, és ezért nagy a nyomás a jegybankokon, hogy szigorítsanak, kamatot emeljenek, és leálljanak a kötvényvásárlási programjaikkal. A Fed – úgy tűnik – márciusban leáll a kötvényvásárlással. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a háborús helyzet miatt a várt 6–7 helyett csak egy–két kamatemelést fog végrehajtani, ami jelentős változás”

– nyilatkozta a szakember. Jobbágy Sándor szerint emellett arra lehet számítani, hogy az euróövezetben a kötvényvásárlások nem fognak leállni, azonban kamatemelés sem várható. Ez azért lehet kedvező Magyarország számára, mert a hozamok felől nem lesz olyan nyomás a gazdaságon, hogy szigorító intézkedéseket kelljen meghozni. Ez pedig lazább, a növekedést támogató környezetet eredményezhet.

Ne hagyd ki!