Egy fehér ruhás lány H&M-es szatyrot cipel a kezében, a márka felfüggesztette tevékenységét Oroszországban
Fotó: Shutterstock

A H&M felfüggesztette az értékesítést Oroszországban

A svéd divatcikk-kereskedelmi vállalat „a szenvedő emberek oldalán áll” – olvasható a H & M hivatalos weboldalán.



A világ második legnagyobb kiskereskedője bejelentette, ideiglenesen minden értékesítési tevékenységét leállítja Oroszországban. A vállalat hivatalos oroszországi, angol nyelvű weboldalán szerda este már nem lehetett új online rendeléseket leadni.

A legfrissebb adatok szerint Oroszország a H&M hatodik legnagyobb piaca, 2021 negyedik negyedévében a csoport eladásainak körülbelül 4 százalékát tette ki.

A divatóriás a közelmúltban bővítette jelenlétét Oroszországban, egyebek között a portfóliója részét képező Weekday és & Other Stories márkanevek alatt nyitott új üzleteket.

A csoport 2020-as jelentése szerint több mint 150 üzlete van Oroszországban, amelyek a nemzetközi konfliktus miatt most mind bezárnak. A vállalat ugyanezt a lépést ukrajnai üzleteivel már megtette, annyi különbséggel, hogy a háborús övezetben "a vásárlók és a kollégák biztonsága miatt" zárta be a boltjait.

Sokadik a sorban

Nem a H & M az első ruhaipari vállalat, amely szankciókat vezetett be Vlagyimir Putyin orosz elnök inváziója után.

Az Asos divatcég szerdán jelentette be, hogy a továbbiakban nem szolgál ki vásárlókat Oroszországban.

Az elhúzódó háború miatt az Asos úgy döntött, nem célszerű és nem is helyes tovább folytatni a kereskedelmi tevékenységet Oroszországban

-mondta szerdán az Asos szóvivője.

A Boohoo ruhavállalat és a Nike egyelőre nem kommentálta a konfliktust, viszont az orosz polgárok már egyik vállalatnál sem adhatnak le online rendeléseket. A Nike ezt azzal indokolta, hogy a gazdasági szankciók, így például a légitársaságok és a konténerszállító-hajótársaságok bojkottja miatt nem tudja beszállítani az országba termékeit. Erről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

A közelmúltban az Apple is jelezte, hogy felfüggesztette termékértékesítését az „agresszor országban”, mondván, hogy "mélyen aggódik", és kiáll az "erőszakot elszenvedők" mellett.

Ne hagyd ki!