A változások főképpen az Apple rendszerét érintik
Fotó: Shutterstock

Gyökeresen megváltoznak a mobilos operációs rendszerek

Számos új törvénynek kell megfeleltetni az iOS-os és androidos rendszereket a fejlesztőiknek a következő időszakban az Európai Unióban. A jövőben több alkalmazás-piactérről is választhatunk applikációkat. A szabályváltozások főképpen az Apple-t érintik.


Új piacterek érkeznek

Teret enged az Apple az alternatív alkalmazás-piactereknek a különböző platformjain jövőre, például iOS operációs rendszerekben. Ezzel akar megfelelni az Európai Unió digitális piacokat szabályozó keretrendszerének, a Digital Markets Act-nek (DMA), amely 2024. márciusától alkalmazandó – írja a hwsw.

A jövőre érkező 17-es iOS operációs rendszer főverziója számos olyan megkötést töröl el, melyek a DMA-val ellentétesek, például az alternatív alkalmazás-letöltési források tiltását. Egyelőre nem kizárt, hogy ezekről az alkalmazás-piacterekről csak az Apple által jóváhagyott és ellenőrzött alkalmazásokat lehet majd telepíteni. Az ellenőrzéseket nem ingyen végezné a cég – jegyzi meg a Bloomberg.

Emellett az Apple-nek engedélyeznie kell a sideload-ot is, azonban ez ellen küzdött a cég a DMA előkészítésekor, mert szerinte „a bűnözők egyik kedvelt eszköze”. Továbbá meg kell nyitniuk az iPhone-ok NFC-s hardverplatformját a külső fizetési szolgáltatóknak. Valamint hozzáférést kell biztosítaniuk a versenytársaknak a Find My lokátorhálózathoz, illetve platformfüggetlenné kell tenniük az iMessage működését.

Megadja az otthoni javítás lehetőségét is az Apple

Egyébként a napokban tette lehetővé nyolc európai országban az Apple, hogy egyes iPhone-típusok és Macintoshok bizonyos javításait otthonról is elvégezhessék azok tulajdonosai az Apple Self Service Repair program segítségével. Erre korábban is lehetőség volt az Egyesült Államokban, de innentől Nagy-Britanniában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Svédországban és Spanyolországban is elérhető a program.

Ez jelentős változás a cég üzletpolitikájában, hiszen korábban minden esetben tiltotta az ilyen jellegű otthoni beavatkozást, így eredeti pótalkatrészek sem voltak a munkához. Az amerikaiak is csak áprilistól élhetnek a lehetőséggel.

Vannak korlátok

Egyelőre csak az iPhone 12 és 13 sorozatú okostelefonok egyes alkatrészeinek (például kijelző, akkumulátor, kameramodul) a házi cseréjéhez nyújt segítséget a Self Service Repair. Valamint azok a Mac-ek javíthatók, amelyek M1 processzort használnak.

Az alkatrészek mellett a munkához szükséges szerszámok is megvásárolhatók a cégtől. Illetve bérelni is lehet tőlük, bár nem olcsón, mintegy 49 dollárért (19 500 forint) egy hétre, illetve a különböző országok helyi valutájában.

The Conversation

Ne hagyd ki!