Két konténer összeütközik és összetöri egymást, a bal oldali az amerikai zászló színeire, míg a jobb oldali a kínai zászló színeire van festve
Fotó: Shutterstock

Ez az ország a konténerhajós mizéria legnagyobb nyertese

Míg az Egyesült Államok továbbra is nehezen tud megbirkózni a kikötőiben tapasztalt konténerhajó-áradattal, Kína szakadatlanul ontja magából és teríti a világpiacon termékeit. Ennek eredményeképp az USA egyre nagyobb hátrányba kerül Kínával szemben, miközben az ázsiai nagyhatalom kereskedelmi szempontból története legjobb évét zárta.



Rekordév

Egy ország gazdasági erejének egyik legfontosabb mutatója a kereskedelmi mérleg. Külkereskedelmi többlet áll fenn, ha a kivitt hazai áruk értéke nagyobb, mint a behozott külföldi áruk értéke. Fordított esetben külkereskedelmi hiány mutatkozik.

Kína a világjárvány ellenére 676,43 milliárd dolláros, azaz nagyjából 210 370 milliárd forintos kereskedelmi többlettel zárta a 2021-es évet.

Ilyen jó eredményekre 1950 óta nem volt példa (ebben az évben kezdték el rögzíteni az adatokat). A rekorderedményhez nagyban hozzájárult a karácsonyi időszak, decemberben 94,46 milliárd dolláros többletről számolt be Kína.

Az adatok jól tükrözik, hogy az USA egyelőre nem képes tartani a tempót a világ második legnagyobb gazdaságával, előbbi ugyanis 39,23 milliárd dolláros kereskedelmi deficitet halmozott fel a kommunista országgal szemben.

Kitart a lendület?

A Pinpoint Asset Management eszközkezelő vezető közgazdásza, Zsang Zsi-vej elmondta, hogy a koronavírus-járvány omikron variánsának terjedése egyre nagyobb fennakadásokat okoz más országok ellátási láncában, ami pozitívan hathat a kínai exportra.

Arra számítunk, hogy Kína exportja erős marad az idei első negyedévben a rugalmas globális kereslet és a fejlődő országok egyre súlyosbodó járványhelyzete miatt. Jelenleg az erős export lehet az egyetlen hajtóerő, amely előre lendíti Kína gazdaságát

-mondta a szakember.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az ország importja egyelőre nem hozza az elvárt szintet.

Arra számítunk, hogy az import növekedése lassú lesz az idei első félévben, mivel Kína belső keresletét továbbra is visszafogja az ingatlanpiac bukdácsolása és a gyenge fogyasztás

- fogalmazott Louis Kuijs, az Oxford Economics ázsiai régóért felelős gazdasági vezetője.

2021-ben a teljes export 29,9%-kal nőtt, szemben a 2020-as, 3,6%-os eredménnyel. Az import 30,1%-kal gyarapodott, miután 2020-ban 1,1%-os visszaesést produkált.

A kínai kereskedelemre az ország saját víruspolitikája, a Zéró Covid jelenti az egyik legnagyobb veszélyt. A Zéró Covid nagyjából azt jelenti, hogy ha a hatóságok találnak egy fertőzött embert, akkor az érintett területet azonnal vesztegzár alá helyezik. Ezen okok miatt az elmúlt hónapokban több kikötőt is hosszú hetekre lezártak, erről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Ne hagyd ki!