Dollárban szabták meg az árakat 300-as forintárfolyamon, ami most 400
Fotó: Shutterstock

Sokba kerül a gyenge forint a Magyar Nagydíj szervezőinek

A Formula–1-es Magyar Nagydíj jogdíja csupán négy százalékkal drágul idén – dollárban. Forintban azonban 38 százalékot emelkedik, miután egy év alatt nagyon sokat gyengült a magyar valuta az amerikaihoz képest.


Nem jön jól a gyenge forint a Magyar Nagydíj szervezőinek

2020 nyarán évekre előre lefixálták a jogdíj összegét a magyar Formula–1-es futam szervezői a nemzetközi szervező céggel. Akkor megállapodtak, hogy 2021 és 2027 között 4 százalékkal emelkedik évről évre a jogdíj, amelyet a magyar fél fizet. Ez kevesebb, mint az eddigi 5 százalékos emelés, ráadásul az eredetileg tervezetthez képest néhány százezer dollárral alacsonyabb szintről indult a számolás. Az összeget azonban dollárban adták meg, ami akkor 300 forint környékén mozgott. Most azonban nagyjából 400-as árfolyammal kell kalkulálni – írja a hvg.hu.

Tehát jelentősen drágul a verseny a gyenge forint miatt is. A jogdíj tavaly 45 millió dollár volt, ami akkori árfolyamon 13,5 milliárd forintot jelentett. Idén azonban 46,8 millió dollár, ami a mostani valutaárfolyamon körülbelül 18,7 milliárd forint. Így hiába szólt a szerződés 4 százalékos drágulásról USD-ben, ugyanez HUF-ban 38 százalékos áremelést jelent.

Számos költség felmerül

Ez azonban csak egy, bár igen látványos tétele a versenyszervezés több költségének. Azonban itt kell megemlíteni, hogy a szervező, 100 százalékban állami tulajdonú Hungaroring Sport Zrt. támogatásainak meghatározó részét a költségvetésből adják.

A cég részletes beszámolójából látszik, hogy az állam jelentős összeget tol a szervezésbe. Tavaly például a vállalat 6 milliárd forint árbevételt szerzett, amíg az egyéb bevételek – ide könyvelik el például az állami támogatásokat – 15,3 milliárd forintot jelentettek. Ez azonban nem csak a Formula–1 költsége és bevétele, hiszen a vállalatnak több rendezvénye is van a Hungaroringen, valamint ők voltak a Red Bull Air Race itteni futamának felelősei is. Az árbevételeik legnagyobb része azonban az F1-ből származik.

Fontos tétel lehet az országimázs szempontjából

Ahogyan más nemzetközi sporteseményeknél, a Magyar Nagydíjnál is többször elhangzott, hogy sokat jelent az országimázs szempontjából. Emellett a hazánkba érkező külföldiek is rengeteget költenek ahhoz, hogy megérje a szervezés, bár a tőlük származó bevételek nem hozzák vissza az állami kiadást.

Ez abból becsülhető meg, hogy a szervezők szerint évről évre nagyjából 200 ezer néző látogat ki a Hungaroringre, közöttük pedig 25-50 százalék a külföldiek aránya. Ha 100 ezer külföldivel számolunk, fejenként nagyjából 187 ezer forintot kellene költeniük, hogy pozitívra jöjjön ki a mérleg. Azonban a turisztikai adatok szerint a Magyarországra érkező külföldiek átlagosan napi 16 ezer forintot költenek fejenként.

Más kérdés az országimázs. Tény, hogy jelentős ingyen reklámot kap Magyarország a Formula–1-es versenyhétvégének köszönhetően. Az ebből származó előnyt azonban nem lehet számszerűsíteni, tehát kimutatni azt, hogy mennyi pénzt hoz a konyhára.


Ne hagyd ki!