Jó előjelekkel készülnek a méhészek az idei szezonra
Fotó: Shutterstock

Drágul a méz, jó évben bíznak a hazai méhészek

Bizakodva várják a méhészek az idei szezont. Többségében jó erőben teleltek be a méhcsaládok, és várhatóan a méz ára is emelkedni fog a jövőben. A téli időjárás azonban jobban is kedvezhetne a mezőgazdaságnak.



Javarészt exportra termel az ország

Gyenge évet zárt a hazai méhészeti ágazat tavaly, elsősorban amiatt, mert a legfőbb hazai méhlegelőknek számító akácosok rügyeit nem kímélték az áprilisi fagyok. Csupán a Tiszántúlonról és a Duna-Tiszta közéről tudtak valamennyi akácmézet pergetni a méhészek, a Dunántúlról szinte semmit. Emellett más mézelő növények sem szolgáltak tavaly elegendő nektárral, ezért nem volt nagy mennyiségű a tavalyi termés – írja cikkében az Infostart.hu Bross Péternek, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökének a nyilatkozatára hivatkozva.

Az elnök beszélt arról is, hogy egy átlagos évben nagyjából 25 ezer tonna mézet termelünk Magyarországon, a hazai fogyasztás körülbelül 10 ezer tonna. 1-1,5 tonna méz viszont importból származik, ezért csak 8-9 ezer tonna magyar mézet vásárolnak a hazai fogyasztók. Ezek nagyjából kétharmadát a méhészek közvetlenül értékesítik a vásárlóiknak, mintegy 4 ezer tonna pedig az áruházláncokban fogy el. A többit az uniós piacokra exportáljuk, elsősorban Franciaországba, Olaszországba és Németországba.

Nőnek az árak

Bross Péter arról is beszélt, hogy az egész világon növekszik a kereslet a méz iránt, azonban csökken a méhcsaládok száma és a méhészkedési kedv is. Mindezekből kifolyólag nő a termék világpiaci ára. Ez már az olyan exportorientált országokba is begyűrűzött, mint amilyen Magyarország. Van például olyan hazai fajtaméz, aminek az átlagára az elmúlt két évben nagyjából 40 százalékot emelkedett. Ez a növekedés a termelői árakon is meglátszódott – mondta az elnök.

A szakértő szerint a méhészek optimisták. A közeljövőben arra számítanak, hogy az emelkedő árak ellenére sem fog csökkeni a méz iránti kereslet. Emellett a méhcsaládok is jó erőben teleltek be. Igaz a mezőgazdaságból élő emberek már nagyon várják azt, hogy megérkezzen az igazi, hideg tél, sok hóval, mert a csapadék nagyon hiányzik a földekről.

Sok volt korábban a szabálytalanság

Korábban egyebek között ebben a cikkünkben írtunk róla, hogy az elmúlt években – egészen 2021 második feléig – kevés visszaéléssel és hibával találkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyarországon forgalomban lévő mézeknél. Az utóbbi hónapokban azonban számos eset miatt kellett intézkedniük.

„Több alkalommal is látókörünkbe kerültek olyan tételek, amelyek növényi eredete eltér a termék megnevezésében megjelölt növénytől. Ez a jogsértés hamisításnak minősül”

– tájékoztatott a Nébih.

A legtöbb probléma gyengébb minőségű kínai mézekkel volt. Olyan is előfordult, hogy a külföldi mézkeverékek csomagolását magyar eredetre utaló dizájnnal hozták itthon forgalomba. Az ilyen szabálytalanságok jogsértésnek minősülnek, ezeket a hatóság már szankcionálta. A mézhamisításon ért vállalkozások pedig több millió forint büntetéssel is sújthatóak.

Magyarország kezdeményezésére ráadásul hamarosan módosíthatja az Unió az EU-ban forgalomba kerülő mézekre vonatkozó szabályozását. Eszerint a több országból származó mézkeverékek esetében kötelező lesz feltüntetni a származási országok nevét, a keverékhez felhasznált mézek csökkenő mennyiségi sorrendjében.

Hazánk ezen szabályozás kapcsán pedig megelőzheti az Uniót. A Nébih ugyanis kezdeményezte a Magyar Élelmiszerkönyv módosítását az ügy érdekében.

Ne hagyd ki!