Traktorról szórják szét a műtrágyát a földön

A műtrágyagyártók rekordbevételre számíthatnak az idei első negyedévben, miután az Ukrajna ellen indított orosz háború nyomán csökkent a termékből rendelkezésre álló mennyiség.


A nagy műtrágyagyártó cégek, mint a Nutrien Ltd, a Mosaic Co és a CF Industries járnak majd jól az Oroszországra és Fehéroroszországra kivetett nyugati szankciók miatt, hiszen a műtrágya ára a 2008-as élelmiszerválság óta nem látott szintre emelkedett. Oroszország és Fehéroroszország az úgynevezett potash műtrágyák második, illetve harmadik legnagyobb előállítója a világon.

Pont a nagy gyártók

A potash műtrágyák már tavaly is drágultak, mert a fehérorosz állami cégre, a Belaruskalira nemzetközi szankciókat vetettek ki Lukasenko elnök politikai leszámolásai miatt.

Az ukrajnai események újabb löketet adtak az áraknak. Oroszország a világ egyik elsőszámú műtrágyagyártója, nemcsak a potashé, hanem a nitrogénalapúaké is, ezek pedig a szankciók miatt most nem hozzáférhetőek a legtöbb ország számára.

A Nutrien, a világ legnagyobb műtrágyagyártója márciusban azt közölte, hogy egymillió tonnával próbálja növelni éves termelését - összesen 15 millió tonnára -, a kelet-európai ellátási bizonytalanságok miatt.

Arról, hogy mit mondott Bige Zoltán, a Nitrogénművek Zrt. stratégiai igazgatója márciusban a várható műtrágya-árakról, itt írtunk.

Nem-mű trágya

A műtrágyaárakra hatással lesz az emelkedő gázár is, különösen a nitrogénalapú műtrágyagyártók esetében, mint a CF Industries.

A Nutrien saját maga gondoskodik a kálium-karbonát kitermeléséről, így kevésbé érzi majd az infláció miatti költségemelkedést, nem úgy, mint a CF, amely a nitrogén előállításához amerikai gázt vásárol.

A negyedéves jelentésből az is kiderül majd, hogy a növekvő árak mennyire fogták vissza a vásárlói keresletet. Sok gazda máris unortodox megoldásokhoz folyamodott:

  • kihagyják a műtrágyázást, úgy ahogy van,
  • már betáraztak néhány évre elegendő készletet, vagy
  • visszatérnek a nem-mű trágyához, a ganéhoz.
The Conversation

Ne hagyd ki!