Műtrágyakrízis kialakulását látják szakértők
Fotó: Shutterstock

Mindenki ráfizet a műtrágya-mizériára, te majd a boltban

Több európai műtrágyagyártó csökkentette a termelését, vagy ideiglenesen felfüggesztette a működését. A kiugróan magas földgázárak miatt nem éri meg termelniük. Oroszország is beszüntette a műtrágya exportját Európába, válaszul a rá kivetett gazdasági szankciókra.


Kialakulóban a műtrágyakrízis

A megugró földgázárak miatt több európai műtrágyagyártó (például a Yara International ASA, a Borealis AG, vagy a magyar Nitrogénművek Zrt.) jelentette be a közelmúltban, hogy ideiglenesen leállítja, vagy csökkenti a termelését. Tovább emeli az európai műtrágyahiány kockázatát az is, hogy az egyik legnagyobb exportőr Oroszország leállította a műtrágya kivitelét Európába a rá kiszabott gazdasági szankciókra válaszul – írja az Agrárszektor.hu.

Az orosz-ukrán konfliktus az egekbe repítette a földgáz árát, ami a nitrogénműtrágyák alapanyaga, valamint a termék gyártási költségének nagyjából a 80 százalékát teszi ki. Jelenleg az európai határidős gázpiaci árfolyamok körülbelül tízszer nagyobbak, mint egy évvel ezelőtt. Az elszálló költségek pedig arra késztetik a termelőket, hogy csökkentsék az ammóniatermelésüket (az ammónia a nitrogén alapú műtrágyák egyik fontos összetevője), hiszen a gázárból eredő magas termelési áraik mellett nem biztos, hogy lenne kereslet a műtrágyájukra.

Jelentős csökkenés a kínálati oldalon

A Yara International ASA a világ második legnagyobb ammóniagyártója. A hírek szerint a hétvégén 45 százalékra korlátozza az ammónia- és karbamid-előállítását az európai üzemeiben. A kontinens másik nagy gyártója, a Borealis is csökkenteni kívánja a termelését, sőt, a vállalat kommunikációs menedzsere szerint a leálláson is gondolkoznak.

Átmenetileg a magyar Nitrogénművek Zrt. is leállította az ammóniatermelését, valamint Bige Zoltán, a cég stratégiai igazgatója szerint napokon belül leállhatnak a műtrágyagya részlegeik is, mert korlátozott az ammóniatároló kapacitásuk.

A világ szinte összes mezőgazdasági növénye függ a nitrogéntől. Amennyiben nem jutnak a gazdák műtrágyához, az a terméshozamuk visszaesésével járhat. Viszont, ha be is tudják szerezni, biztos, hogy mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe (háromszoros áremelkedésről is hallani), ezért növekedni fognak a termelési költségeik. Mindennek egyenes következménye az, hogy tovább drágulhatnak a termények és az élelmiszerek is.

A Nitrogénművek már korábban figyelmeztetett

Nagyjából egy hete írtunk róla, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta jelentősen ingadozik az európai gázpiac (megawattóránként 90 és 227 euró között hullámzott a gáz ára az elmúlt napokban a holland TTF gáztőzsdén, jelenleg nagyjából 125 euró), ami hatással van a kontinens műtrágyagyártására is.

„Ugyan az elmúlt hónapok gázpiaci ugrásai ellenére a Nitrogénművek folyamatosan termelt, a megawattóránkénti 100 euró feletti gázár már közelíti azt a határt, amikor megfontolandó lehet a termelés átmeneti leállítása, mivel kérdéses, hogy az ilyen áron gyártott termékre lesz-e fizetőképes kereslet egyáltalán. (…) Ebből a műtrágyagyártási szezonból már csak 2-3 hónap van hátra, májustól készletre termelnek a gyárak is, már persze abban az esetben, ha tudják azt finanszírozni és vállalják a piac volatilitásával járó jelentős kockázatokat”

– nyilatkozta akkor Bige Zoltán.

Ne hagyd ki!