Csak lassan áll teljesen helyre az üzemanyagellátás Magyarországon
Fotó: Shutterstock

Ekkora kárt okozhatott a benzinárstop az olajiparnak

Több száz milliárd forintos anyagi kárt okozhatott a hazai nagy olajipari cégeknek a benzinárstop. Ugyan az ársapkát megszűntette a kormány decemberben, de az üzemanyagellátás csak lassan áll teljesen helyre Magyarországon.


Egy vagyonba kerülhetett az üzemanyag-ársapka a hazai olajipari cégeknek

Ahogyan arról ITT írtunk, az autósoknak is érzékelhető zavarokat okozott a benzinársapka Magyarország üzemanyag-ellátásában tavaly, ezért a kormány december 6-án eltörölte. Mindemellett Grád Ottó, a márkás hazai kútláncokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint nagyjából 500 milliárd forint veszteséget jelentett az üzemanyag-ársapka az hazai olajipari cégeknek.

Hozzátette, eleve lassan épülnek újra az árstop miatt megszakadt üzemanyag-behozatali csatornák. Azonban egyéb problémákkal is szembe kell néznie az ágazatnak a közeljövőben.

A Mol százhalombattai finomítója hagyományosan a hazai piac 70 százalékát látja el, döntően orosz nyersolajból. Eme behozatal továbbra sem esik uniós korlátozások alá, hisz az orosz nyersanyag vásárlására december 5-e óta érvényes EU-tilalom a Barátság-vezeték déli ágán ellátott államokra – így Magyarországra, Szlovákiára és Csehországra – nem vonatkozik. Ám a fennmaradó 30 százaléknyi, külföldről származó üzemanyag legalább harmada érkezett olyan környékbeli finomítókból – legfőképp a Mol szlovákiai egységéből -, amely orosz nyersolajból készít üzemanyagot. Ezeket a vásárlásokat az EU február 5-e után már nem engedélyezi, így pótlásuk szükséges. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a kiesést a piac – ha hagyják – megoldja

- nyilatkozta a szakértő a Népszavának.

Óriási mennyiségű nyersolajhoz juthat a Mol horvát vezetéken

Az orosz olaj ellen februártól érvényes újabb nyugati szankciók miatt különösen fontos, hogy félmillió tonna nyersolajat szállíthat a Mol a Janaf horvát olajvezetéken március végéig, a vezeték üzemeltetőjével kötött új megállapodás szerint. Emellett 150 ezer köbméter olajat tárolhat Omisaljban és Sziszeken.

A nyersolaj tengeri behozatala után a finomított orosz olajtermékek államközi kereskedelmét is megtiltja az Unió. Horvátország felől nem az eurázsiai ország olaja érkezik, így onnan nem várható korlátozás.

A világpiaci ár feléért kínálja Oroszország az olaját

Egyébként az Oroszországra kivetett szankciók rendkívül leverték az orosz olaj árát. Az Ural típusú kőolajért 38 dollár környékén fizetnek a piacon, amíg a Brent mintegy 80 dollárba körül. Igaz, hogy az előbbi kicsit mindig olcsóbb, de az ukrajnai háború kitörése óta sem volt ekkora különbség a két árszint között.

Az Európai Unió december 5-én állította le szinte teljesen az orosz tengeri nyersolajimportot. Ezzel Oroszország legfontosabb exportpiaca zsugorodott össze. Emellett az EU a G7-es országokkal (Franciaország, Kanada, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) együtt 60 dolláros ársapkát húzott a külső, harmadik országokba irányuló orosz olajszállításokra.


Ne hagyd ki!