A szakember szerint az áremelkedés gyakorlatilag elkerülhetetlen
Fotó: Shutterstock

Eddig ketyegett, most robbanhat az árbomba a sertéshúspiacon

Konkrét számokat senki sem szeret mondani. Maradjunk az óvatos becsléseknél: nagyjából 25 százalékos drágulás, néhány hét van vissza. Majd a boltokban ellenőrizhetjük.


Nem most kezdődtek a sertésszektor problémái

A húsiparban különösen meghatározó az önköltség, annak a visszatükröződése a fogyasztói árakban pedig elkerülhetetlen - nyilatkozta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Ebből következik a szektor egyik legnagyobb problémája: másfél hónap alatt 60 százalékkal nőtt az élősertés ára.

„Három évvel ezelőttről kell elindulnunk, amikor Kínában megjelent az afrikai sertéspestis vírusa, és viszonylag rövid időn belül a világ sertésállományának, sertéshústermelésének közel felét adó kínai termelést konzervatív becslések szerint is 30-40 százalékkal csökkentette. Ezt a kínai termelési visszaesést a kínaiak részben világpiaci vásárlásokkal próbálták meg kompenzálni, ami miatt nagyon jelentős mértékben megugrott akkor az élősertésár, egy év alatt 50 százalékkal”

- idézi a Hússzövetség elnökét az Infostart.hu.

Elindult egy láncreakció

Az ázsiai országban a sertéságazat idővel magához tért, és visszaállt a sertésállományuk darabszáma a korábbi szintre. Emiatt jelentősen csökkent az importjuk, ezért számos európai ország vesztette el az exportpiacát. Ez túltermelési válságot eredményezett az Európai Unióban, ami magával vonzotta tavaly az árcsökkenést. Mindeközben a takarmányárak drasztikusan emelkedtek, amit tovább pumpált a közelmúltban az orosz-ukrán háború is.

„A piac erre sztenderd logika szerint hozta a válaszát: elkezdett állományt csökkenteni, nem állított be újabb hízókat, vagyis az Európai Unió állománya elkezdett szűkülni. Ám akkor, amikor a hízósertések mennyisége csökken, a piaci ár elkezd korrigálni. Ez történt meg az elmúlt hetekben, viszont ez a korrekció most robbanásszerű volt. Hat hét alatt 60 százalékkal nőtt az élősertés ára, márpedig a húsipar számára ez a legfontosabb önköltségtényező, úgyhogy ennek kifejeződése az értékesítési és így a fogyasztói árakban elkerülhetetlen”

– tájékoztatott Éder Tamás.

Amire számíthatunk

A szakember szerint a következő hetekben jelenhet meg a drasztikus áremelkedés a kiskereskedelemben a sertéstermékek esetében. A szakmai érdekképviselet vezetőjeként annak mértékéről konkrét számot nem mondhatott, azonban a portál a rendelkezésre álló adatokból úgy számolt, hogy nagyjából 25 százalékos drágulásra számíthatunk.

„Ne feledkezzünk meg a gazdaság többi szereplőjét is érő egyéb önköltség-növekedésről, az energiahordozóktól kezdve a csomagolóanyagokon keresztül az adalékanyagokon át”

- mondta végül az elnök, aki szerint hamarosan ezek a költségnövekedések is érvényesülhetnek a fogyasztói árakban.

Ne hagyd ki!