Ez a cuki kismalac sem feledteti, hogy mekkora a gond a sertéságazatban
A sertésállomány zsugorodásával párhuzamosan nőtt a behozott sertéshús mennyisége hazánkban az elmúlt 20 évben. Azonban nem csak Magyarország van rossz helyzetben az ágazat: van olyan uniós tagállam, ahol az összeomlás fenyegeti a szektort.


Zsugorodott az ágazat

Mintegy 41 százalékkal csökkent a magyar sertésállomány 2000 óta: amíg az évezred elején a hazai állomány körülbelül 4,83 millió állatot tett ki, addig tavaly decemberre a számuk 2,85 millióra csökkent. 2020-ban azonban volt némi fellendülés, hiszen az azt megelőző évhez képest 8 százalékkal több sertést regisztráltak Magyarországon – írja az Agrárszektor.hu.

Hasonló trendek figyelhetők meg a sertéshús külkereskedelmében is: amíg a magyar export az utóbbi 10 évben többnyire stagnált, addig a hazai import 2005 és 2019 között több mint kétszeresére nőtt.

Nemzetközi probléma

Az ágazat egyébként nem csak hazánkban van válságos helyzetben. Mintegy 19 uniós állam – köztük Magyarország – már jóideje sürgeti az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatokat rendkívüli válságkezelési intézkedések bevezetésére.

A válság hátterében a kínai piacra gyakorlatilag megszűnt európai szállítmányozás állhat. Korábban Németország volt Kína legnagyobb sertésexportőre, azonban miután az uniós országokban is megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), az ázsiai nagyhatalom azonnal leállította az innen érkező importját. Emiatt az EU piacain körülbelül 20 százalékos sertéstöbblet, ezáltal túlkínálat keletkezett, ami a felvásárlási árak bezuhanását hozta magával.

Összeomlás közelében a német sertéságazat

A sertésszektor az egyik- ha nem a legrosszabb helyzetben Németországban van. Ott a már említett okok mellett nehezítik az ágazat helyzetét a közelmúltban szigorodó állatjóléti követelmények is - írja cikkében a Topagrar.com. A sertéshús felvásárlási ára az állattartás költségeit sem mindig fedezi, ezért a német termelők többsége nagyon rossz anyagi helyzetbe került. Segítség egyelőre kormányzati oldalról sem érkezett. Helyi elemzők szerint emiatt a németországi gazdák mintegy fele a sertésállománya felszámolását fontolgatja.

Heinrich Dierkes, a német sertéstartók érdekvédelmi szervezetének (ISN) elnöke jelenleg is a szövetségi kormánynál lobbizik az iparág támogatása érdekében. Felhívta a kormányzat figyelmét arra, hogy a németországi sertéságazat állami közbeavatkozás nélkül könnyen a teljes összeomlás szélére sodródhat.

The Conversation

Ne hagyd ki!