Kismalacok tülekednek, hogy hozzáférjenek az anyakocához
Fotó: 123RF

Több bőrt nem lehet lehúzni róla, bajban a magyar sertéságazat

Rájár a rúd a hazai sertéságazatra. Amíg a sertéstartó gazdák költségei az utóbbi évben folyamatosan nőttek, a sertéshús ára szinte egyedülálló módon ugyanezen időszakban csökkent. Próbálnak segíteni az ágazaton.


Válságban vannak a magyar sertéstartó gazdák

A koronavírus-járványt megelőző évekhez képest kiugróan magas inflációt mutatnak a legfrissebb statisztikák. Az élelmiszerárak idén novemberben például 6,0 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest. Egyetlen termék volt csupán, amelynek csökkent a piaci ára ugyanezen időszakban (1,1 százalékkal), az pedig a sertéshús.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke is felhívta a figyelmet a jelenségre a napokban:

„Jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van a magyar sertéshús ágazat. Két vírus, a covid és az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa, valamint a drasztikusan emelkedő takarmány és energiahordozó költségek is nehezítik a sertéstenyésztők és -feldolgozók életét. Mivel csökkent a kínai sertéshús import, így a világpiacon túlkínálat alakult ki, aminek eredményeként jelentősen esett az élősertés ára Európában, így Magyarországon is”

- áll a szakember nyilatkozata az Agrármarketing Centrum (AMC) sajtóközleményében.

Gazdák hagytak fel a sertéstartással

Éder Tamás szerint az élő sertés ára közel van történelmi mélypontjához, emellett pedig a sertéseket tartó gazdák költségei jelentősen növekedtek. A szélsőséges időjárási körülmények és a takarmányárak drasztikus emelkedése is közrejátszott ebben, de érdemes megemlíteni a mezőgazdasági gépek fontos adalékanyagát, a hiánycikké vált AdBlue-t, illetve az emelkedő munkabéreket is – erről már a Agrárszektor.hu számolt be a napokban.

Éder Tamás a hírportálnak beszélt arról is, hogy a kialakult helyzetből véleménye szerint kétféleképpen lehet kilábalni: a fogyasztás érdemi növekedésével vagy a kínálat csökkentésével. A Hússzövetség elnöke az utóbbra lát több példát, hiszen a tenyésztők közül többen már nem állítanak hizlaldába malacokat. Emellett tenyészkocák levágásáról is érkeztek hírek. Olyan gazdákról is tud, akik ideiglenesen, vagy végleg befejezték a sertéstartást.

Próbálnak segíteni az ágazaton

Arra is van azonban példa, hogy a sertéshús fogyasztásának növelését célozzák meg programok. Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum, valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége ugyanis a minőségi sertéshús fogyasztásának népszerűsítésébe kezdett a napokban. Erre alkalmat adott az adventi időszak is, ezért „Ünnepeljünk malaccal!” szlogennek indították el kampányukat.

„Az ünnepi sertéskampány során egyedi receptválogatással, online bannerekkel; PR cikkekkel és hirdetésekkel; rádióspot-okkal, kóstoltatásokkal és saját social média felületeiken is a sertéshús fogyasztásának fontosságára hívjuk fel a figyelmet”

- áll Giczi Gergelynek, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettesének nyilatkozata az AMC sajtóközleményében. A szakember azonban arról is beszélt, hogy a magyar sertéshús-fogyasztás egyébként évek óta emelkedő tendenciát mutat: a húskészítményekkel együtt 33 kg/fő éves szinten áll.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pedig arról beszélt a sajtóközlemény szerint, hogy a jelenlegi piaci krízishelyzetben a minisztérium feladata, hogy az állattartók pénzügyi likviditását támogassa. Elmondta, hogy idén 8,3 milliárd forint állatjóléti támogatást fizettek ki, valamint további 5 milliárd forinttal segítik az ágazatot. Emellett egy 100 százalékban kamat és költségtámogatott hitelprogramot is bevezetnek decemberben.

Ne hagyd ki!