A pletykákkal ellentétben mégsem hagy fel a telefongyártással a Sony
Fotó: Shutterstock

Kivonulás helyett rákapcsol a mobiltelefonok piacán a Sony

A Sony eddig is jelen volt a mobiltelefonok piacán, azonban annak csak igen kis szeletéből részesült. Korábban olyan iparági pletykákat is lehetett hallani, hogy kivonulhat a japán cég ebből a piaci szegmensből. Azonban most úgy tűnik, a kivonulás helyett inkább prémium kategóriával erősítene a szektorban.


Prémium okostelefonokkal erősítheti a kínálatát a Sony

A Sony nem tartozik a legnagyobb mobiltelefon-gyártók közé, azonban a készülékeivel mindig is a minőségre törekedett. Telefonjaihoz jóideje a Qualcomm chipjeit használja. Ráadásul a napokban újabb, több évre szóló szerződést kötött az amerikai chipgyártóval. Így egészen biztos, hogy a jövőben is a Snapdragon áramköreivel érkezhetnek a készülékei. A mostani megállapodás egyúttal garancia arra, hogy a japán cég - a korábbi pletykákkal ellentétben - a közeljövőben sem áll le az okostelefonok gyártásával.

A Sony a hamarosan megjelenő prémiumkészülékeiben, valamint a felső- és a középkategóriás telefonjaiban fogja használni a Qualcomm lapkakészleteit. A HVG úgy látja, ez a megállapodás mindkét fél számára előnyös lehet, mivel a Qualcommnak is jól jöhet, ha a Sony technológiájával párosíthatja a sajátját.

Az együttműködésük jövőjével kapcsolatban már most emlegetik a várhatóan „lenyűgöző teljesítményt nyújtó”, 16 GB-os Sony Xperia 5V-t, amit a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2-es processzora hajthat.

Retró butamobillal csavarná el a fiatalok fejét a Nokia

Mindeközben a Nokia igyekszik visszanyerni régi hírnevét a mobiltelefonok - nem csak az okostelefonok - piacán. Frissített kiadásban dobta a piacra HMD Global az ikonikus Nokia 2660 Flip kagylómobilt, pink és zöld színben. A termékkel leginkább a fiatalokat, pontosabban a Z és az Y generáció tagjait célozták meg. Az ő körükben különösen megnőtt az érdeklődés a butamobilokra az elmúlt években. Ezt bizonyítja, hogy tavaly 2021-hez képest megkétszereződött a flip mobilok piaci részesedése, idén pedig további részeket haraphatnak ki a mobilpiac tortájából.

Lars Silberbauer, a HMD Global marketing vezérigazgató-helyettese szerint is egyértelműen látható a növekvő érdeklődés a kagylómobilokra. Ezt azzal magyarázza, hogy az értesítésektől és püttyögéstől megfáradt felhasználók egyre többször próbálnak korlátot szabni maguknak az okostelefonok használatában.

A Nokia 2660 Flip egy 4G-s eszköz, amit egy 2,8 hüvelykes elsődleges és egy 1,77 hüvelykes másodlagos képernyő alkot. Értintőkijelző helyett fizikai gombokkal navigálható. A belsejében egy Unisoc T107 processzor van, valamint támogatja a Bluetooth 4.2-t és a microSD-kártyát. Egy 1450 milliamperórás telep látja el energiával, ami mikro-USB-vel tölthető.

Két Nokia egy időben

Egyébként a mobiltelefonok első felfutása idején igazi királynak számított a finn Nokia. Később a Microsoft (2013-ban) felvásárolta a cég telefongyártó részlegét körülbelül 7,2 milliárd dollárért. Ekkor a finnek belementek, hogy 2016 utolsó negyedévéig nem hozzák vissza a márkanevet az okosmobilok piacára.

A tilalom lejárta után visszatért a márka a szektorba: a HMD Global szerezte meg a névhasználat jogát. A cég a Nokia régi vezetőihez köthető. Az idősebb vállalathoz hasonlóan szintén a Helsinki melletti Espooban működnek, valamint a telefonkészülékek mellett például táblagépeket gyártanak.

Mellettük létezik a régi Nokia is, vagyis a vállalat azon része, amelyik nem kellett a Microsoftnak. Ők leginkább hálózatfejlesztésben utaznak. Kutatnak, fejlesztenek és építenek.

Ne hagyd ki!