Retró butamobil azoknak, akik belefáradtak az okostelefonok állandó értesítőibe és püttyögésébe
Fotó: Shutterstock

A fiataloknak szánt butamobillal állt elő a Nokia

Negyed évszázaddal a Nokia első flip telefonjának piacra kerülése után érkezik a mobil tavaly bejelentett új kiadása, kimondottan a fiataloknak. A retró butamobil azoknak különösen ajánlott, akik belefáradtak az okostelefonok állandó értesítőibe és püttyögésébe.


Retró butamobillal csavarná el a fiatalok fejét a Nokia

Frissített kiadásban dobta a piacra HMD Global az ikonikus Nokia 2660 Flip kagylómobilt, pink és zöld színben. A termékkel leginkább a fiatalokat, pontosabban a Z és az Y generáció tagjait célozták meg. Az ő körükben különösen megnőtt az érdeklődés a butamobilokra az elmúlt években. Ezt bizonyítja, hogy tavaly 2021-hez képest megkétszereződött a flip mobilok piaci részesedése, idén pedig további részeket haraphatnak ki a mobilpiac tortájából.

Lars Silberbauer, a HMD Global marketing vezérigazgató-helyettese szerint is egyértelműen látható a növekvő érdeklődés a kagylómobilokra. Ezt azzal magyarázza, hogy az értesítésektől és püttyögéstől megfáradt felhasználók egyre többször próbálnak korlátot szabni maguknak az okostelefonok használatában – áll a cég közleményében.

A hwsw megjegyzi, a Nokia 2660 Flip egy 4G-s eszköz, amit egy 2,8 hüvelykes elsődleges és egy 1,77 hüvelykes másodlagos képernyő alkot. Értintőkijelző helyett fizikai gombokkal navigálható. A belsejében egy Unisoc T107 processzor van, valamint támogatja a Bluetooth 4.2-t és a microSD-kártyát. Egy 1450 milliamperórás telep látja el energiával, ami mikro-USB-vel tölthető.

Nem földhözragadtak: 4G-hálózatot épít a Nokia a Holdon

Ha a Nokiánál járunk: a cég azt is bejelentette, hogy 4G-s mobilhálózatot fog építeni a Holdon. A finnek már idén megvalósíthatják a terveiket. Az infrastruktúrát egy SpaceX-rakéta fogja eljuttatni az égitestig, de nem annak felszínéig. Az egységnek saját meghajtórendszere van, amivel önállóan végre tudja hajtani a leszállást a Shackleton-kráterben.

A CNBC szerint egy Nova-C holdi leszállóegységben lévő bázisállomás fogja szolgáltatni a mobilhálózatot, amit az Intuitive Machines gyárt. A működéséhez szükséges energiát pedig egy napelemes rover adja majd. A mobilhálózatot a NASA Artemis 1 missziójának űrhajósai fogják használni. Ennek a programnak a célja, hogy 1972 után először, ismét ember lépjen a Hold felszínére.

A Nokia be akarja bizonyítani, hogy a Földön használt mobilhálózatok képesek az űrmissziók kommunikációs szükségleteit is kielégíteni. Az űrhajósok a hálózat segítségével egymással is kommunikálhatnak, valamint valós időben küldhetnek adatokat, például videókat a Földre.

Két Nokia egy időben

Egyébként a mobiltelefonok első felfutása idején igazi királynak számított a finn Nokia. Később a Microsoft (2013-ban) felvásárolta a cég telefongyártó részlegét körülbelül 7,2 milliárd dollárért. Ekkor a finnek belementek, hogy 2016 utolsó negyedévéig nem hozzák vissza a márkanevet az okosmobilok piacára.

A tilalom lejárta után visszatért a márka a szektorba: a HMD Global szerezte meg a névhasználat jogát. A cég a Nokia régi vezetőihez köthető. Az idősebb vállalathoz hasonlóan szintén a Helsinki melletti Espooban működnek, valamint a telefonkészülékek mellett például táblagépeket gyártanak.

Mellettük létezik a régi Nokia is, vagyis a vállalat azon része, amelyik nem kellett a Microsoftnak. Ők leginkább hálózatfejlesztésben utaznak. Kutatnak, fejlesztenek és építenek. Ha szükséges, a Holdon.

Ne hagyd ki!