A Spotify logója egy okostelefonon, ami mellett egy pár fülhallgató található egy fa felületen
Fotó: Shutterstock

Észrevetted? A Spotify megszüntette az egyik népszerű funkcióját

A felhasználók legnagyobb bánatára.


Háborog a nép

A Spotify Car View nevű funkciója meglehetősen népszerű volt a felhasználók körében. Ez az a szolgáltatás, amely lehetővé tette, hogy bluetooth-szal rácsatlakozzunk az autóra, és a nagyobb vezérlőgombok segítségével biztonságosabban hallgassunk zenét vezetés közben. Azért írunk múlt időben, mert a Spotify nemrég különösebb figyelmeztetés nélkül megszüntette a funkciót-írja az Android police.

A felhasználók ellepték a fórumokat, hogy kifejezzék csalódottságukat, erre válaszul az alábbiakat írta az egyik Spotify moderátor:

Megerősíthetjük, hogy valóban megszüntettük a Car View funkciót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem akarunk javítani azon, ahogyan a felhasználók vezetés közben hallgatják a Spotify-t. Éppen ellenkezőleg, aktívan kutatjuk az új megoldásokat a legjobb autós zenehallgatási élmény biztosítására. Tekints úgy a Car View nyugdíjazására, mint egy olyan dologra, aminek meg kellett történnie annak érdekében, hogy utat nyissunk az innovációk előtt.

Nesze semmi…

A Spotify nemrégiben piacra dobott egy új eszközt kifejezetten a sofőrökre szabva. A felhasználóknak különösebben nem nyerte el a tetszését. Sokan úgy vélik, hogy a Car Thing lényegében egy okoseszköz, amely szinte ugyanazt az élményt nyújtja, mintha az okostelefonunkat a Car View segítségével csatlakoztatnánk az autóhoz. Annyi a különbség, hogy a Car Thing-et 80 dollárért külön meg kell vásárolni. Az ígéretek ellenére egyelőre más alternatívával nem rukkolt elő a zenei streamingszolgáltató.

A cég egyebek között arra ösztönzi a felhasználókat, hogy ideiglenesen használják a Google Asszisztenst zenehallgatásra. Persze erre semmi szükség nem lenne, ha létezne egy olyan funkciója az appnak, mint a Spotify Car View-ja. Na várjunk csak…

A kritikák ellenére olyanok is akadnak, akik szerint a Spotify helyesen cselekedett. Sokak szerint a funkció kiforratlan volt, és egyáltalán nem eredményezett biztonságos zenehallgatást.

Mindenesetre a vállaltnak sietnie kell, ha nem akarja, hogy a felhasználók átpártoljanak egy másik zenei apphoz, ugyanis minden bizonnyal kevesen döntenek majd a Car Thing vásárlása mellett.

Ne hagyd ki!