Akárhogy lesz, jövőre árat emelhetnek a taxitársaságok
Fotó: Shutterstock

Ugrott  a benzinársapka, ennyivel drágulhat a taxizás

A taxitarifák jövőbeli alakulásáról tárgyal a taxisokkal a főváros vezetése. A főpolgármester nem zárkózik el a személyfuvarozás hatósági árának az eltörlésétől sem, azonban több érv is a meghagyása mellett szól. Ami egészen biztos: akármilyen megegyezés születik, áremelésre kell számítani jövőre a szamélyfuvarozásban.


A fővárosi vezetéssel tárgyalnak a taxisok

A taxis szervezettekkel tárgyal a fővárosi városvezetés a szállítási díjaik emeléséről. Karácsony Gergely főpolgármester szerint leghamarabb januárban lehet megállapodás az ügyben a felek között. Az biztos, hogy 2023 első napjaiban a jelenlegi árakon, 400 Ft/km-ért lehet utazni taxival Budapesten – írja a 24.hu.

A városvezető közölte, hogy nem zárkózna el a hatósági tarifák eltörlésétől sem, vagyis hamarosan akár szabadáras is lehet a személyfuvarozás. Azonban látják ennek a veszélyeit is, például azt, hogy monopolizálódhat a taxis piac. Ha szabadon lehet meghatározni az árakat, akkor az erősebb piaci pozícióval bíró társaságok az alacsonyabb áraikkal kiszoríthatnák a gyengébbeket. A „megtisztított” piacon pedig egyszerűbben felverhetnék az árszintjüket.

Viszont Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint a taxis szervezetek abban érdekeltek, hogy megmaradjon a hatósági ár. Így látják hosszú távon biztosítottnak a taxizás költségeinek megtérülését. Budapesten 2013 óta meghatározott feltételek teljesítésével lehet belépni a taxis piacra. Ezeknek a költségeknek a megtérülését a hatósági tarifák mellett biztosabbnak érzi az elnök, mint a szabadáras versenyben. Emellett az utasoknak is kiszámíthatóbb a jelenlegi rendszer.

Valószínű az áremelés

Tehát nem valószínű, hogy megszűnik a fővárosban a taxizás hatósági ára, viszont áremelésre számítani lehet. A taxis szövetség elnöke korainak tartotta, hogy konkrét számot mondjon, viszont az emelési igényük nem éri el a 20 százalékot. A drágulást leginkább az üzemanyag-ársapka decemberi eltörlésével indokolják.

Ez alapján a jelenleg 400 forintos kilométerdíj a megállapodás után 460–480 forint között alakulhat a portál szerint. Azonban idén májusban már emelkedett 33 százalékkal a fővárosi taxizás tarifája.

A szövetség elnökre felhívja rá a figyelmet, hogy két válság is megtépázta a taxis piacot néhány éven belül. A koronavírus-járvány alatt a korlátozások csökkentették a forgalmat. A mostani gazdasági válság pedig az emberek pénztárcáján keresztül fogja vissza a keresletet. Eközben a gépkocsik ára is megugrott, 15–20 millió forintba kerül egy taxizásra alkalmas autó.

Megtörte a covid a taxitársaságokat

A covid első évében, 2020-ban a személyszállítással foglalkozó ágazat összesített árbevétele 40 százalékot esett, 10,3 milliárdról egy év alatt 6,1 milliárd forintra csökkent. Az adózás előtti eredményük arányaiban ennél is nagyobbat zuhant, a 2019-es 788,5 millió forint után csupán 52,5 millió forintot ért el 2020-ban.

Mindemellett a covid első hulláma alatt több mint 30 százalékkal csökkent az alkalmazottak és 20 százalékkal (nagyjából 1500 fővel) az egyéni vállalkozók száma a személyszállításban.

Azonban a taxitársaságokra különbözően hatottak a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek. A top szereplők jellemzően elvesztették a bevételük 40-60 százalékát, viszont néhány vállalkozás egész jól tartotta magát.

The Conversation

Ne hagyd ki!