A Windows 10-es vagy 11-es rendszerű számítógépek nagyjából negyedét érintheti a változás
Fotó: Shutterstock

Windows 10-est használsz? Ezt jó, ha tudod

Csak az idei év végéig készítenek biztonsági frissítéseket a Windows 10 egyik tavaly tavasszal kiadott verziójához. A Windows 10-es vagy 11-es rendszerű számítógépek nagyjából negyedét érintheti a változás.


Ezentúl különösebben nem érdekli a Windows 10 a Microsoftot

A Microsoft nem kíván érdemben foglalkozni vele, ezért csupán évente egyszer kap a verziószámát megváltoztató óriásfrissítést a Windows 10. Emiatt a verziók életciklusa hosszabb lehet a korábban tapasztaltnál, ami nem rossz hír a program felhasználóinak – jegyzi meg az Origo.

Azonban a Microsoft közölte a napokban, hogy már csak egyszer fogja frissíteni a Windows 10 tavaly tavasszal kiadott 21H1-es változatát. A Windows 10 May 2021 Update néven is emlegetett rendszerhez idén december 13-án érkeznek utoljára biztonsági frissítések. A Windows 10-es vagy 11-es rendszerű számítógépek nagyjából negyedét érintheti a változás, hiszen az AdDuplex júniusi adatai szerint ezen gépek 23,9 százalékán ez fut.

Valószínűleg a Microsoft automatikusan frissíti a felhasználóit a 21H2 jelzésű utódjára, azonban tömegek lehetnek, akiknél valamiért nem települ a frissítés. Ők a Windows 10 letöltési oldalán lévő segédprogrammal oldhatják meg az aktuális főverzió telepítését.

A számítógépen futó Windows 10 verziójára a Gépház alkalmazás RendszerNévjegy oldalán lehet rákeresni a Windows-specifikációk bekezdésben.

Nagyot megy a Microsoft Edge a böngészők versenyében

Arról is írtunk, hogy a Microsoft Edge megelőzte az Apple-höz köthető Safari webböngészőt a szektorban folyó versenyben és átvette a képzeletbeli dobogó második fokát a Google Chrome mögött.

A statisztikák szerint az első helyen továbbra is toronymagasan a Google Chrome áll, hiszen az asztali számítógépek körülbelül 67 százalékán használják rendszeresen világszerte a második negyedévben. Az újdonsült második helyezett a Microsoft Edge, 10 százalékkal. Harmadik helyen a Safar van kevéssel 10 százalék alatt, a Mozilla Firefox pedig a negyedik 8 százalékkal.

Más a helyzet a mobil platformokon

A mobil készülékek piacán azonban lényegesen jobban áll a Safari. Ebben közrejátszik az is, hogy a Microsoftnak egy ideje nincs saját operációs rendszere. Ezen a piacon is a Google Chrome vezeti a népszerűségi listát, bár valamivel alacsonyabb, 63 százalékos lefedettséggel. Az iPhone-ok és iPad-ek által használt Safari áll a második helyen 25 százalékkal. A harmadik helyen pedig a Samsung Internet böngésző szerénykedik 5 százalékkal.

Ha az asztali számítógépek és a mobileszközök összevont statisztikáit nézzük, akkor pedig a következő a sorrend:

  1. Google Chrome - 64 százalék
  2. Safari - 19 százalék
  3. Microsoft Edge - 4 százalék
  4. Mozilla Firefox - 3 százalék
  5. Samsung Internet - 3 százalék
  6. Opera - 2 százalék

Ne hagyd ki!