A német kormámy kifizeti a háztartások decemberi gázszámláját
Fotó: Shutterstock

A kormány állja decemberben a németek gázszámláját

A 9 milliárd euróba kerülő intézkedés része egy jelentős rezsicsökkentési csomagnak.


Nem kell kifizetniük a gázfelhasználóknak a decemberi számlát (egészen pontosan az éves számla decemberre eső részét, előlegként) Németországban – jelentette be a német kancellár a közösségi médiában. Olaf Scholz arról írt, hogy a német kormány a mai ülésén azt a döntést hozta, hogy átvállalják a költségeket. Jön az azonnali segítség!– fogalmazott a német kormányfő, aki szerint a cél az, hogy tompítsák az elszabadult energiaárak hatását.

A határozat értelmében a decemberi gázszámla átvállalása nemcsak a háztartásokra vonatkozik, hanem a kis- és középvállalkozásokra is, írja összefoglalójában a vg.hu. Ráadásul nem csupán a gázzal, hanem a távhővel fűtő ingatlanokra is vonatkozik a kedvezmény. Az intézkedés a decemberi részszámlát érinti (Németországban jellemzően éves elszámolás van a rezsivel, a decemberre eső részt -amit mi előlegnek neveztünk cikkünk elején- vállalja át a német állam).

Az intézkedés becsült költsége mintegy 9 milliárd euró, ami 400 forintos árfolyammal számítva 3600 milliárd forint. Mindezt a Gazdasági stabilizációs alapból finanszírozzák, amit 200 milliárd euróval töltött fel a német vezetés.

A decemberi nullázás mellett 2023 elején további lépéseket is tesz a kormány a rezsiválság enyhítésére. A terv szerint márciustól ársapkát kap a gáz és távhő, ami visszamenőlegesen, februártól érvényes.


Ez azt jelenti, hogy 2024. április 30-ig a gázfogyasztóknak a becsült éves fogyasztásuk 80 százalékát kilowattóránként 12 centért kell megkapniuk.

A távhőfogyasztók esetén az árplafon 9,50 cent. Mindez egy ösztönző mechanizmus, tehát a fogyasztók továbbra is a magas árat fizetik majd a szolgáltatóknak, és utólagosan számolnak el maximalizált egységárral. Ezzel ösztönzik spórolásra a felhasználókat.


Ne hagyd ki!