Hamburger.
Christian Wiediger/Unsplash

Tilos lesz hamburgert és csipszet reklámozni ebben az országban

Jövő év októberétől este 9 óra előtt tilos lesz egészségtelen ételeket reklámozni a televízióban az Egyesült Királyságban, a fizetett online reklámozásukat pedig teljesen betiltják – közölte a brit munkáspárti kormány.


A terv nem új, már 2021-ben döntött róla az akkori konzervatív kabinet, a bevezetését azonban kétszer is elhalasztották. A nyáron megválasztott munkáspárti kormány azonban nem ad több haladékot - írja a Világgazdaság.

“Ezek a korlátozások segítenek megvédeni a gyermekeket attól, hogy kevésbé egészséges ételek és italok reklámjaival találkozzanak, ami bizonyítottan befolyásolja táplálkozási preferenciáikat már fiatal koruktól kezdve” - közölte a brit egészségügyi miniszter.

Angliában az általános iskolát elkezdők, tehát a 6-7 éves gyerekek20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ami nyolcadik osztály végére 33 százalékra nő. A reklámtiltást egyébként a felnőttek 80 százaléka támogatja.

Egy egészségügyi nonprofit szervezet szerint a tilalmat az óriásplakátokra, a rádióreklámokra és a sportszponzorációra is ki kellene terjeszteni, és szükség lenne só- és cukoradó bevezetésére.

Magyarországon sem jobb a helyzet

Korábban megírtuk, hogy a 30 vizsgált országból a 24. helyen állnak a magyar tinédzserek kardiovaszkuláris fittség tekintetében. A covid alatt sokat romlottak a mutatók - derül ki egy nagymintás kutatásból. Míg fiúknál 12. évfolyamra az egészségzónát elérők aránya 19,4 százalékponttal csökkent, addig a lányoknál majdnem a felére, ami azt eredményezi, hogy a végzős lányoknál csak minden harmadik tudja elérni az egészséghez szükséges minimumszintet az állóképesség területén. A testtömegindex esetében Budapesten tanulók diákok a legkevésbé elhízottak, csak 6,3 százalékuk túlsúlyos. Míg felmérés szerint a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei diákok között van a legtöbb túlsúlyos, 13,9 százalékuk magas BMI-vel vagyis testtömegindexszel rendelkezik.

Ne hagyd ki!