Lassan indult be a balatoni főszezon
Fotó: Shutterstock

Nem erre számítottak a balatoni vendéglátósok

Nem éri el a balatoni vendéglátósok forgalma a tavalyit, azonban igen jó évnek számít az idei is. A közelmúltban egyébként több mint 10 ezer vendégszoba újult meg a Balaton partján.


Lassan, de beindult a Balaton

Kicsit lassabban indult a június a balatoni vendéglátásban, mint amire számítani lehetett, valamint júniusra is nagyobb forgalmat várt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. A jelenlegi adatok alapján azonban augusztus 20-ig igen magas kihasználtsággal működnek a Szövetség szállodái, hiszen a foglaltságok 80 százalék felett vannak.

A vendéglátóhelyek forgalmára bár kevésbé lát rá a szövetség, de az információik szerint ott is valamivel kevesebb a vendég, mint tavaly.

2021-hez viszonyítani nem a legszerencsésebb, hiszen akkor egy olyan extrém kereslet jelent meg mind a vendéglátásban, mind a szállodaiparban, amit nem a normál piaci viszonyok generáltak. Szemben az idei évvel, amikor a keresleten a külföld és a belföld egyaránt osztozik

- idézi Baldauf Csabát, a Szövetség elnökét az infostart.hu.

Kisebb forgalom, nagyobb bevétel

40-45 százaléka realizálódhatott az elvárt fogalomnak július közepéig a szakértő szerint. Az árbevételek tekintetében azonban a tavalyi évet jócskán sikerült meghaladni, valamint a 2019-es eredményeket is túlszárnyalták.

A kényszerű áremelések, illetve a „szép” forgalom szorzata egyértelmű árbevétel-növekedést generál, amellett, hogy a másik oldalon az erőteljesen növekvő költségek pedig egyértelműen rontják a nyári hónapok eredményét

- nyilatkozta Baldauf Csaba.

Az elnök bízik abban, hogy a tendenciózussá vált rövid távú foglalások plusz forgalmat fognak gerjeszteni a továbbiakban is. A három nyári hónap egyenlege jó eséllyel pozitív lesz, amire igen nagy szükség van, hiszen az elmúlt években komoly veszteségeket szenvedett az ágazat, valamint tartalékot kell képezniük egy esetleges őszi visszaesésre is.

Erős hétvégék

A térség a szolgáltatások és a szállások szempontjából is rengeteget fejlődött az elmúlt években: több mint 10 ezer vendégszoba újult meg a tó partján, miközben új szállodák is létesültek, illetve jó néhány beruházás még folytamban van, amik új kínálati lehetőséget fognak megteremteni

- tájékoztatott Hoffmann Henrik, a Balatoni Szövetség elnöke.

A szakember szerint ugyan emelkedtek a balatoni nyaralás költségei, azonban nőtt a szolgáltatások színvonala is. Az elmúlt két évben elmaradt fesztiválokra is nagy az érdeklődés, bár nem akkora, mint 2019-ben volt.

Mint mindig, a forgalom most is hektikus, de a hét végék kifejezetten erősek. (…) Amikor rosszra fordul az idő, még a nyaraló tulajdonosok is eltűnnek, és ez rányomja a bélyegét az egyéb szolgáltatók – éttermek, üzletek, stb. – fogalmára

- tette hozzá Hoffmann.

Ne hagyd ki!