Pura ulun danu bratan templom az indonéziai Bali szigetén tóval, felhőkkel
Fotó: Shutterstock

Hányan tapsikolnak? Bali megnyitotta a kapuit a magyarok előtt

Az indonéz szigetvilágban található Bali és Riau szigetei 18 hónapnyi „zárva tartás" után ismét megnyitották kapuikat a nemzetközi turisták előtt. Az örömtánccal azonban érdemes várni, ugyanis számos előírásnak meg kell felelni a belépéshez.


Fő a biztonság

Luhut Binsar Panjaitan tengerészeti és befektetési miniszter bejelentette, hogy 19 ország esetében feloldották a Balira és a Riau-szigetekre vonatkozó beutazási tilalmat. A döntést azzal indokolta, hogy az adatok alapján az érintett országokban huzamosabb ideje alacsony az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Fontos, hogy csak azokat engedik be a szigetekre, akik:

  • a koronavírus elleni oltás második adagját minimum 14 nappal az utazás előtt megkapták, amelyet igazolni tudnak QR kóddal ellátott vakcina tanúsítvánnyal (kivételt képeznek azok, akik hivatalos orvosi papírokkal bizonyítják, hogy egészségügyi állapotuk miatt nem olthatók)
  • rendelkeznek Covid-19-re és az esetleges kórházi kezelésekre kiterjesztett, minimum 100 ezer dollár fedezetű egészségbiztosítással
  • vállalják az előírt PCR-teszteket, az ötnapos hotelkarantént és annak költségeit is

A belépéshez ki kell váltani a turista vízumot, de a díjmentes, maximum 30 nap tartózkodásra jogosító VOA (Visa On Arrival) vízumot egyelőre még nem adják ki. A B211A nevű, egyszeri belépésre jogosító e-vízummal lehet berepülni, amelynek ára 60 napra 70 ezer forint. Továbbá csak azokat a repülőket fogadják, amelyek közvetlenül, átszállás nélkül szállítják a turistákat az országba. Egyelőre ilyen járatok nincsenek, de ez hamarosan változhat.

Bali esetében több tényező is indokolta a részleges nyitást. Egyrészt a sziget bevételeinek 54 százaléka a turizmusból származik, másrészt a helyi lakosok 90 százaléka már felvette mindkét vakcinát.

A beutazási tilalom alól mentesült országok listája:

  • Magyarország
  • Lichtenstein
  • Olaszország
  • Franciaország
  • Portugália
  • Spanyolország
  • Svédország
  • Lengyelország
  • Norvégia
  • Szaúd-Arábia
  • Egyesült Arab Emirátusok
  • Új-Zéland
  • Kuwait
  • Bahrain,
  • Qatar
  • Kína
  • India
  • Japán
  • Dél-Korea

Ne hagyd ki!