Néhány nap alatt ugrott meg hazánk légiforgalma
Fotó: Shutterstock

Több a repülő a magyar légtérben, mióta kitört a háború

Az Ukrajna megtámadása miatt hozott Oroszország elleni szankciók és az ukrán légtérzár a magyar égen is éreztetik hatásukat. A háború kitörése óta jelentősen megnőtt a légiforgalom hazánk felett.


Sűrűsödött hazánk légi forgalma

A HungaroControl légiforgalmi szolgáltató számolt be róla, hogy az ukrán légtérzár elrendelése (február 24.) óta átlagosan kétszáz járattal nőtt a napi forgalom hazánk légterében az egy héttel korábbi adatokhoz képest – írja a vg.hu.

A cég szerint a növekedés mögött egyik részről az ukrán és moldovai légterek lezárása áll, másik oldalról pedig az, hogy miután kitiltották az orosz légitársaságokat az uniós légtérből (február 27.) megnőtt hazánk felett az EU és az ázsiai országok között ingázó gépek száma. Ezek a járatok korábban Szibériát átszelve közlekedtek. A továbbiakban arra is megvan az esély, hogy újabb korlátozások bevezetésével tovább nőjön hazánk légiforgalma.

A HungaroControl arról is tájékoztatást adott, hogy ugyan néhány nap alatt megugrott hazánk légiforgalma, azonban február az év legkisebb forgalmú hónapja, valamint a koronavírus-járvány hatásai miatt még mindig nagyjából 30 százalékkal elamarad a 2019- es adatoktól. A mostani növekedés tehát különösebben nem terheli meg a légiforgalom-irányítást.

2019 rekordév volt a magyar légtér a kihasználtságában. Abban az évben nagyjából 758 ezer gép haladt át a magyar légtérben, valamint körülbelül 122 ezres volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalma. A pandémia hatására az átrepülések száma 2020-ban 57 százalékkal (430 ezer gép) csökkent, a Liszt Ferenc Repülőtéren pedig több mint 61 százalékkos volt a visszaesés – írja a portál.

Az omikron ellenére felszálló ágban van a légiközlekedés

Január közepén írtunk arról, hogy Tony Fernandes, az AirAsia légitársaság vezérigazgatója szerint a légiközlekedési iparágban idén olyan fellendülés várható, amilyenre legutóbb a pandémiát megelőző 2019-ben volt példa.

„Tavaly ilyenkor egyetlen repülőnk sem üzemelt. Jelenleg a flottánk majdnem teljes kapacitáson működik, elsősorban Malajziában, Thaiföldön és Indonéziában”

- mondta a vezérigató hozzátéve, hogy elképesztően erős kereslet mutatkozik a vállalat szolgáltatásaira. Úgy véli, hogy a világ országai nagyjából március környékén kezdik el megnyitni határaikat a nemzetközi turisták előtt, majd ezt követően maximum hat hónapon belül rendeződni fog az ágazat helyzete. Magyarul, koronavírus-járvány előtti számokat tapasztalhatnak az iparági szereplők.

Fernandes hozzátette, hogy Kína továbbra is „nagy kérdés” az újranyitás tekintetében, ugyanis az ország továbbra is a zéró-Covid politikáját alkalmazza.

A vezérigazgató persze januárban még nem kalkulálhatott az orosz-ukrán háború légiközlekedésre és turizmusra gyakorolt hatásával.

Ne hagyd ki!