Vita az EU-ban a vakcinákról és az utazási szabályokról

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az utazási szabályokkal és a vakcinaútlevéllel kapcsolatos tervezetét. Tervezetről, tehát nem a végleges döntésről van szó. A javaslatot még a tagállamoknak is el kell fogadniuk, ami nem lesz egyszerű menet.


Csak azokat a polgárokat kell az uniós államoknak azonos elbánásban részesíteniük, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinával (a jelenlegi állás szerint Moderna, AstraZeneca, Pfizer vagy Johnson&Johnson termék) oltottak be. Arról szabadon dönthetnek az országok, milyen pluszfeltételekkel engedélyezik azok belépését, akik a kínai Sinopharm vagy a Szputnyik V oltást kapták – ezt írja a hvg.hu az Európai Bizottság nyilvánosságra hozott tervezetéről.

Hangsúlyozzuk, ez még csak terv, amelyet a tagállamok közötti nézeteltérések miatt nem lesz egyszerű elfogadni. Az, hogy a magyarokat az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett vakcinákkal is oltják, illetve a jelenlegi szabályok szerint a magyarok okmányában nem szerepel majd, milyen típusú oltást kaptak, egész biztosan megnehezíti majd a közös döntést.

A vakcinaútlevélről

A közös európai vakcinaútlevél – vagy hivatalos nevén Digitális Zöld Igazolás (Digital Green Passport) – bevezetésének célja az, hogy megkönnyítse az uniós polgárok utazását az EU területén, és lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy még a nyári turistaszezon kezdete előtt enyhítsenek a beutazási korlátozásokon, például PCR-teszt vagy karanténkötelezettség nélkül is beengedjék az uniós állampolgárokat a területükre.

  • A javaslat szerint az uniós igazolásban szerepelni fog, hogy beoltottak-e valakit koronavírus ellen, ha pedig nem, akkor a PCR-teszt-eredményt vagy a betegségen már átesetteknél hivatalos igazolást közöl majd. Az igazolást papíralapon és digitális formában is el lehet majd érni, és mindkét esetben egy QR-kódot tartalmaz majd, amit a határátlépéskor kell felmutatni.
  • Az dokumentum ingyenes lesz, és az adott tagállam hivatalos nyelvei mellett angolul is kiállítják majd. A dokumentumot uniós állampolgárok és családtagjaik, illetve az EU területén érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országos állampolgárok kaphatják meg.

A tagállamok a tervezet szerint tehát szabadon dönthetik el, milyen feltételekkel engedik be a területükre az uniós igazolással rendelkezőket, de azt az Európai Bizottság elvárja tőlük, hogy azonos szabályokat támasszanak mindenki felé, akinek ilyen igazolása van, tekintet nélkül arra, melyik országból érkezik. Kivételt csak azokkal lehet tenni, akik nem az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltást kaptak.

Így reagált a magyar kormány

Az európai uniós vakcinaútlevelet a tagállamok állítják ki, így minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni, mindegy milyen, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be. Ezt a készülő szabályozás lehetővé teszi. Brüsszeltől azonban most nem útlevelet várunk, hanem vakcinát

- írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében. A KTK közölte: mire az Európai Unió jogalkotási folyamata ezt a rendelettervezetet elfogadja, Magyarországon már befejeződik az oltás folyamata. A több helyről beszerzett vakcináknak köszönhetően be tudunk oltani minden oltásra jelentkezett magyar állampolgárt - írták.

Magyarország részt vesz az úgynevezett Covid-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben

- ezt még a tervezet nyilvánosságra hozatala előtt egy nappal nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Covid-útlevélnek tiszteletben kell tartania azt, hogy az európai uniós szabályok két módját határozzák meg egy vakcina jóváhagyásának. Az egyik út az Európai Gyógyszerügynökség normál eljárásban meghozott döntése, a másik út pedig a vészhelyzetben a nemzeti hatóságok engedélye

- mondta a tárcavezető. Hozzátette: Magyarország nem fogadja el, hogy az úgynevezett Covid-útlevél esetleges bevezetésénél csak egyetlen jóváhagyási formát ismerjenek el, vagyis ne fogadják el a nemzeti hatóságok által jóváhagyott oltóanyagot.


Ne hagyd ki!