Afganisztán a térképen

Az Afganisztánt uraló tálibok turisztikai és vendéglátóipari szakembereket kezdenek el képezni egy frissen alapított intézetben – adta hírül a Euronews. Az államvezetés célja ezzel, hogy idővel egyre több turistát fogadjon a világ elől eddig hermetikusan elzárt ország.


Az afgán gazdaság rendkívül nehéz helyzetbe került az elmúlt időszakban. A tálibok 2021-es hatalomátvétele óta több, viszonylag fejlett iparág tönkrement, tavaly év végére például szinte teljesen lenullázták az ország –világszinten is jelentős – máktermesztését.

Az infrastruktúra továbbra is gyenge, a szegénység pedig egyre szélesebb körben terjed.

A külföldiek közül mégis egyre többen látogatják az országot. Ennek több oka is van: az erőszakkultúra visszaszorulása, a Dubajhoz hasonló csomópontokkal megvalósított légi összeköttetések és a katasztrófaturizmus. A számok láttán ugyan nem esik majd le az állunk, de az kijelethető, hogy az afgán turizmus fellendülőben van.

2021-ben 691 külföldi turista érkezett Afganisztánba. Ez a szám 2022-ben 2300-ra emelkedett, tavaly pedig már 7000-en lépték át az ország határát.

Az afgán turizmus igyekszik leküzdeni az akadályokat

Mohammad Saeed, a kabuli turisztikai igazgatóság vezetője szerint a legnagyobb potenciális piacuk Kína, mivel közel van és óriási a népessége. Japán turisták is érdeklődnek, de egyelőre több az akadály, mint azt gondolnánk.

Egyrészt a vízumhoz nehéz és drága hozzájutni.

Miután a tálibok visszatértek a hatalomba, egyetlen ország sem ismeri el őket az ország törvényes vezetőiként és mindenkivel megszakadt a diplomáciai kapcsolatuk. Így az afgán nagykövetségek is vagy bezártak vagy felfüggesztették működésüket.

Továbbá egyetlen afgán repülőtér sem rendelkezik közvetlen útvonallal olyan jelentős turisztikai piacokra, mint Kína, Európa vagy India.

Ezt is olvasd el! Infláció ide vagy oda, az európaiak utazni akarnak

A legnagyobb akadály

A kihívások ellenére Saeed – illetveaz őt kinevező politikai vezetés is – azt szeretné, ha Afganisztán a turizmus nagyhatalmává válna hosszabb távon.

Ennek legfőbb akadálya az ország negatív nemzetközi megítélése, például a nőkkel szembeni embertelen bánásmód miatt. Ugyanakkor egyre többen pont a turizmust látják az esetleges megoldásnak. Shane Horan, a Rocky Road Travel utazási iroda alapítója szerint:

Végső soron a cél az, hogy a turizmus fellendítése felpezsdíts a gazdaságot, támogassa a kölcsönös tiszteletet és megértést.

Ugyanakkor intő jel, hogy az új turisztikai és vendéglátóipari inézetbe egyetlen nőt sem vettek fel.

Ezt sem árt tudnunk! Egyre több település lép fel a tömegturizmus ellen

Ne hagyd ki!