Színes kavicsok cipős gyerekláb
Fotó: Facebook Pip&Henry

Érkezik a gyerekcipő, ami együtt nő a lábbal

Meghosszabbítható gyerekcipőt dobnak hamarosan a brit piacra, a lábbeli másfél mérettel kiterjeszthető. A Pip & Henry hét év alattiak számára fejleszti a termékét, mert ebben a korban nő a leggyorsabban a gyerekek lába.



A cég alapítója, Jeroo Doodhmal szerint a megoldás akár megduplázhatja a cipők élettartamát. A kicsik lábmérete évente durván háromszor változik.

Még egy év

Az ötlet fejlesztését a John Lewis áruházlánc is támogatja, amely 250 ezer fontot adott a célra ökoalapjából. A cipő egy éven belül megjelenhet az üzletek polcain Nagy-Britanniában.

Jeroo Doodhmalnak akkor ütött szöget a fejébe a gondolat, amikor a Kék bolygó című dokumentumfilmsorozatot nézte a kislányával.

Egyrészt próbáltam neki megmutatni a természet szépségét, másrészt rájöttem: olyan gyorsan növi ki a ruháját és cipőjét, hogy nem tudom őket hatékonyan újrahasznosítani

- mondta.

Kicsit lesz drágább

A Pip & Henry fenntarthatóan gyártott gyerekcipői most 60 fontba kerülnek, a kiterjeszthető, új cipőkre pedig egy húszast kell majd még ráfizetni, tehát forintban durván 36 ezerért lehet megvenni őket.

A britek évente 80 millió pár cipőt vásárolnak, ebből 60 milliót gyerekeknek. A lábbelik 85 százaléka kerül a szemétbe.

Ne hagyd ki!