Jegesmedve kicsi jégtáblán a tenger közepén
Fotó: Shutterstock

Kérlelhetetlenséget ígérnek a befektetők klímaügyben

Többtucat nagybefektető levélben figyelmeztette az európai vállalatokat, hogy készek számon kérni az igazgatótanácsokon, ha azok nem kezelik kellő súllyal a klímaváltozást.


A 34 befektetői csoport összesen mintegy 7 ezer milliárd dolláros vagyont kezel. 17 európai nagyvállalatnak, köztük BP-nek és a Volkswagen-nek címezték levelüket.

Kockázati tényező

A lépéssel megpróbálják kikényszeríteni, hogy a cégek komolyan vegyék a globális felmelegedést, illetve a saját szerepüket annak lassításában. A befektetők már többször is jelezték:

elégedetlenek az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás ütemével a vállalatoknál.

Azt is felróják, hogy a cégek nem kommunikálnak világosan a lehetséges következményekről.

A befektetők nem tudják felmérni egy vállalat valódi értékét anélkül, hogy ismernék a rá vonatkozó klímakockázatot

– magyarázta a Sarasin and Partners vezetője, a levél egyik aláírója, Natasha Landell-Mills.

Az aláírók között mások mellett szerepel még az HSBC, a francia nyugdíjbiztosító, az ERAFP, és az amerikai Columbia Threadneedle is.

Régóta várják

A befektetők még 2020-ban állapodtak meg egy több pontból álló cselekvési tervről, amely összhangba hozta volna a vállalatok döntéseit a párizsi klímakonferencia célkitűzéseivel. Erre a legtöbb cég esetében azóta sem kaptak megnyugtató választ.

A közelgő éves találkozók előtt a levélben most arra figyelmeztettek, hogy

készek akár bizonyos fontos döntések leszavazására is.

Egy friss tanulmány épp arra figyelmeztet, hogy megfékezhető lehet a globális éghajlatváltozás, ha a legfejlettebb országok 2034-ig leállnak az olaj és gáz használatával. Ehhez egy konkrét tervet is felvázoltak, amellyel 50 százalékos eséllyel biztosítható volna, hogy a hőmérséklet-emelkedés ebben a században ne haladja meg a 1,5°C-ot.

Ne hagyd ki!