Salman Rushdie

Az Amazon számtalan bestseller listájának élére került a Sátáni versek, Salman Rushdie könyve, pár nappal azután, hogy az irót megtámadták New York államban.


Ügynöke, Andrew Wylie az állapotáról korábban elmondta, hogy az író elveszítheti egyik szemét, megsérült a mája, és a késszúrások érték a karjában lévő idegeket is. A lélegeztetőgépről már lekerült, és újra tud beszélni.

Hárommilliót ér az élete

Salman Rushdie több mint 30 éve él halálos fenyegetettségben, azóta, hogy megjelent a Sátáni versek című kötete. Hárommillió dolláros vérdíjat is kitűztek a fejére. Khomeini ajatollah Rushdie életének kioltására szólított fel a könyv 1988-as megjelenése után, mert úgy találta, hogy az író istenkáromló módon ábrázolta benne az iszlámot.

A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy mi volt a támadó motivációja, akit a helyszínen letepertek.

Megnőtt az érdeklődés

A támadás után a Sátáni versek pár nap alatt a következő Amazon-listákon került a csúcsra, vagyis az első helyre:

  • irodalmi szatíra, fikció (Literary Satire Fiction)
  • kortárs brit és ír irodalom (Contemporary British & Irish Literature)
  • spanyol irodalom – a spanyol nyelvű fordítás (Best Sellers in Literature & Fiction in Spanish)

Pénteken, a támadás napján Rushdie könyvei még a legjobb százban sem szerepeltek ezeken a listákon – írja a CNBC.

Az Amazon összesítő bestseller listáján a héten a 27. helyre került a Sátáni versek,

a múlt héten az előzőekhez hasonlóan még a legjobb száz között sem szerepelt.

Rushdie egyéb könyvei, Az éjfél gyermekei és a Joseph Anton: Memoir című kötetek ugyancsak az élre törtek az Ázsiai mítoszok és legendák, illetve a Vallási intolerancia szekciókban.

The Conversation

Ne hagyd ki!