A Twitterrel ellentétben a másik platform decentralizált elveken működik
Fotó: Shutterstock

Ide menekülnek a Twitter felhasználói Musk elől

Nem mindenki boldog azért, mert Elon Musk felvásárolta a Twittert. A közöségi oldal falhasználói százezrével vándoroltak át egy másik platformra, amely népszerűsége óriási ütemben nő. Azonban korai lenne azt mondani, hogy átveheti a Twitter helyét.


Új közösségi platform van felemelkedőben

A nyílt forráskódú Mastodont egy kiábrándult twitteres, Eugen Rochko alapította 2016-ban. Jelenleg is ő a cég vezérigazgatója és vezető fejlesztő – sőt, a projekt egyetlen teljes munkaidős alkalmazottja.

A Twitter alternatívájaként emlegetett decentralizált platformnak egymillió felhasználója van. A számuk akkor ugrott meg félmillióval, amikor október végén Elon Must átvette a Twitter vezetését. Ez nem nagy szám a nagy előd napi 238 millió aktív felhasználójához viszonyítva, a bővülés mégis impozáns.

A visszajelzések alapján többen azért váltottak, mert attól tartanak, hogy Musk gyökeresen átalakítja a Twittert, mások pedig így akarnak tiltakozni az akvizíció miatt - írja a hwsw.hu.

Dióhéjban a platformról

A közösségi finanszírozásból fenntartott Mastodon székhelye Németországban van. Az oldal hasonlóan néz ki, mint a Twitter. A felhasználók követhetik egymást, rövid üzeneteket, „toot"-okat tehetnek közzé, válaszolgathatnak egymásnak, továbbíthatják az ismerőseik posztjait és like gomb is van. Azonban más elven működik, mint Elon Musk szerzeménye – jegyzi meg a VG.

A Mastodonon először be kell jelentkezni egy szerverre, amiből rengeteg van. Nem túl fontos, hogy melyikre regisztrálunk, de ad egy alapközösséget, így kevésbé lehet elveszve az ember az új portálon. Emellett a szerveren belül elég a felhasználónévre keresni, egy másik hoston az adott usert a teljes címén lehet elérni.

A Mastodon nem befolyásolja a felhasználókat, például nem javasol nekik ismerősöket, követni való témákat. Emellett nem egy magánszemély vagy cég tulajdonában áll. A különböző szervereknek lehetnek különböző tulajdonosaik, ezek összekapcsolódva alkotják a hálózatot. Ezért a teljes hálót nem lehet tulajdonosokon keresztül befolyásolni, így eladni sem. Ennek az a veszélye, hogy ha egy szerver birtokosa úgy dönt, hogy kiszáll, akkor az összes ott lévő fiók ugrik. Emiatt a Mastodon arra kéri az üzemeltetőket, hogy legalább három hónappal korábban figyelmeztessék a felhasználókat, hogy azok átvándorolhassak másik hostra.

A szervereknek megvannak a saját moderációs elveik, de megesik, hogy egyáltalán nincs moderálás. A platformon nem találhatók fizetett reklámok, viszont szabadon lehet bármilyen terméket hirdetni. A használat ingyenes, azonban előfordul, hogy a szervertulajdonos adományokat kér az üzemeltetés költségei miatt.

Ne hagyd ki!