Három kismalac fürdőzik a napfényben
Fotó: Shutterstock

Boldog disznókról álmodott a Meki részvényese, hiába

A milliárdos Carl Icahn, aki azt remélte, hogy megváltoztathatja a McDonald’s igazgatótanácsának álláspontját a sertések életkörülményeinek javítása érdekében, egyelőre elbúcsúzhat tervétől.


Csak a részvényesek 1 százaléka szavazott ugyanis a jelöltjeire, akik keresztülvihették volna akaratát a cég vezető testületében. A McDonald’s korábban megvalósíthatatlannak nevezte a sertésbeszerzésre vonatkozó elképzeléseit.

Renitens befektetők

Carl Icahn azt mondta, hogy az óriáscég vezetésével a lánya kedvéért szállt harcba, aki nagy állatvédő.

Az Icahnhoz hasonló aktivista befektetők – akikről állítólag Gordon Gekkó alakját formázták a Wall Street című, 1987-es filmben – általában olyan cégekre fókuszálnak, amelyeknél szerintük szerkezetátalakításra van szükség.

Egy nyilvános levélben a 86 éves milliárdos a múlt hónapban azt írta:

Karrieremnek ezen a pontján felelősségemnek érzem, hogy olyan konstruktív aktivizmus részese legyek, amely a kirívó igazságtalanságok ellen emel szót. Ezeket Amerika csúcscégeiben tehetetlen igazgatótanácsok és vállalatvezetők állandósították.

Magasabb árakat jelentene

A 17 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkező milliárdos körülbelül 50 ezer dollár értékben vásárolt a McDonald’s részvényeiből, majd felszólította a céget egyebek között arra: tartsa be 2012-ben tett ígéretét, amely szerint tíz éven belül beszünteti a sertésfelvásárlást a vemhes kocákat szűk ketrecben tartó beszállítóktól.

A cég válaszában leszögezte: 2012-es vállalása óta folyamatosan ösztönzi a változtatásra a sertéstartókat. Számításai szerint év végére a sertéshús 85-90 százalékát már - „jó tartóktól” - szerzi be, 2024-re pedig ez az arány eléri a 100 százalékot. Emiatt arra kérte a részvényeseket, hogy ne szavazzanak Icahn jelöltjeire.

A cég szerint Icahn egy olyan témára szállt rá, amellyel kapcsolatban a McDonald’s már tett lépéseket, ráadásul az elsők között. A milliárdos, úgy vélik, meg akarta változtatni a cég sertésfelvásárlási gyakorlatát az Egyesült Államokban, és ennek nyomán kevesebb húsos étel szerepelt volna a kínálatukban.

Kiemelték, hogy a változás emellett

tarthatatlan pénzügyi terhet rótt volna a vevőkre.

Az ügy előzményeiről bővebben itt írtunk.

Ne hagyd ki!