Idős ember ül a fotelban macskával és bögrével
Kép: Shutterstock

Magányosan, öregen egy nagyvárosban, ez lehet a segítség

New York államban több mint 800 robotot osztanak szét idős emberek között, hogy enyhítsék a magányukat.


A program részeként helyi szervezetekkel együttműködve választják ki, kinek válna leginkább hasznára a szolgáltatás. Az akció célja az idősek elszigeteltségének csökkentése.

Hasznos társ

Az ElliQ nevű robotokat az izraeli Intuition Robotics cég fejlesztette ki, kifejezetten az idősek támogatására.

A mesterséges intelligencián alapuló technológiát használó berendezés számtalan gyakorlati funkciója mellett társalgást kezdeményez, vagyis egyfajta kapcsolódásérzetet kelt – írja az Insider.

Az ElliQ-ban van mikrofon és hangszóró, valamint tartozik hozzá egy tablet, amellyel videós beszélgetéseket lehet indítani.

Amellett, hogy fizikai aktivitásra sarkall, tartalmaz relaxációs gyakorlatokat, figyelmeztet a gyógyszerek bevételére, és segédkezik a családtagok, barátok felhívásában. Így néz ki.

Apró segítség

Az idősek igenis készségesen elfogadják az életük gazdagítására kitalált technológiai újításokat – mondta New York állam idősekért felelős hatóságának igazgatója, Greg Olsen. Hozzátette:

Az általánosítás és téveszmék ellenére az idősek nem elutasítóak az új dolgokkal szemben, különösen, ha hozzájuk hasonló idős emberek bevonásával tervezték őket.

Azok számára, akik szembesülnek a magány valamilyen formájával, és nem szeretnének öregotthonba vonulni, az ElliQ jól kiegészítheti a társadalmi érintkezés hagyományos formáit, és a családi vagy professzionális gondozói támogatást.

Az idősek elmagányosodásának nagyobb a kockázata, mint más korosztályoké, a pandémia pedig csak súlyosbította a helyzetet. 2020 októberében az amerikaiak több mint kétharmada érzett „súlyos magányt” a Harvard Egyetem kutatása szerint.

Ne hagyd ki!