Jót tett az ország költségvetésének, hogy eladtak egy lefoglalt orosz jachtot
Fotó: Shutterstock

Megütötte a jackpotot a lefoglalt jachttal a kis ország

Egy orosz oligarcha „ottfelejtette” a luxusjachtját egy kis karibi szigeten. Miután felszólításra sem hajózott el vele, a helyi hatóság lefoglalta. majd elárverezte a hajót. Az abból befolyó pénz rendkívül megdobta a parányi ország költségvetését.


Rengeteget keresett a kis karibi ország egy orosz luxusjachton

Andrej Gurijev orosz műtrágyamágnás oligarcha. Ő „felejtette ott” az ukrajnai háború kitörése után a karib-tengeri Antigua és Barbuda egyik szigetén a 115 millió dolláros (majdnem 40 milliárd forintos) luxusjachtját.

Az Alfa Nero nevű, 2007-es építésű, 28 méter hosszú, hat lakosztályos, feszített tükrű medencével és helikopterleszállóval rendelkező luxusjacht érintetlenül, karbantartás nélkül horgonyzott a Falmouth Harbour kikötőben, és a hatóságok szerint így a helyi hajózásra is veszélyt jelentett.

Miután a kormány felszólítására sem jelentkezett érte a tulajdonosa, a parányi ország a hajót kisajátította, majd elárverezte. A luxusjacht új tulajdonosa a korábbi Google/Alphabet-vezér, Eric Schmidt lett. Ő 64 millió dollárt (valamivel több mint 20 milliárd forintot) fizetett érte. A Vezess megjegyzi, a parányi ország költségvetését különösen megdobhatta a jacht értékesítése, hiszen ez az összeg az állam GDP-jének nagyjából a négy százalékát fedi le.

Szankcionálják az orosz oligarchákat

Az orosz oligarchákhoz köthető vagyonelemek elkobzása folyamatos az Ukrajna ellen indított, tavaly február 24-i orosz támadás óta. A nyugati hatóságok ingatlanok, magánrepülőgépek és műalkotások után is mennek. Az Egyesült Államokban külön létrehoztak egy ezzel foglalkozó csoportot KleptoCapture néven, amely az igazságügyi minisztérium kötelékében működik.

A szankciók elől menekülő orosz szuperjachtok egyik kedvelt célállomása Törökország, mivel Ankara kimaradt a Moszkva ellen hozott nemzetközi szankciókból. A másik pedig Dubaj, miután az Egyesült Arab Emírségek az orosz gazdagok egyik mentsvára.

Nem ez volt az első, lefoglalt, kalapács alá került orosz jacht

Tavaly augusztusban árverezték el az első, orosz oligarchához köthető, elkobzott jachtot Gibraltáron. Az árverezés abból a szempontból is különleges volt, hogy azt a JPMorgan Bank kezdeményezte, amelynek mintegy 20 millió dollárral tartozott a hajó tulajdonosa, Dmitrij Pumpjanszkij orosz oligarcha.

A 75 millió dollárt érő Axiomát a gibraltári hatóságok foglalták le tavaly márciusban, miután a JPMorgan szerint tulajdonosa megsértette a bankkal fennálló kölcsönszerződését. A 73 méter hosszú hajóra 63 darab licit érkezett elektronikus úton és zárt rendszerben, vagyis az árverésen résztvevők nem ismerték mások licitjeit.

Ne hagyd ki!